A szerelemet, mindig is úgy képzeltem el, mint egy utcát, melynek nincs vége, örökké tart, de amint elillan a gyönyörű érzés, zsákutcába jutunk, melyből nincs kiút.
Egy évvel ezelőtt én is zsákutcába jutottam. Hogy miért? Mert szerelembe estem, de a kiválasztottam csúnyán átvert. Megbíztam benne, s ő ezt otromba módon kihasználta. Összetörte szívemet, s azt hittem már sosem forr össze, és sosem találom meg a kiutat.
Mikor a kapcsolatom elkezdődött azzal a bizonyos személlyel, nyár volt. Éppen otthon lézengtem, mikor mobilom rezegni kezdett. SMS jött. Megnyitottam. Szemem elkerekedett, állam a földön koppant, izzadni kezdtem. Visszatettem az asztalra a telefont, s a fürdőbe rohantam. Megmostam arcomat jéghideg vízzel, majd ismét kezembe fogtam. Még mindig ott volt.
„Szia Lily! Van kedved valamikor elmenni moziba vagy csak beszélgetni? Remélem, hogy igent mondasz!:) Puszi Damien”
- Ezt nem hiszem el. Valóban Damien üzent – hatalmas vigyor terült szét arcomon.
Csupán néhány hónapja ismertem meg, de már az első pillanatban elrabolta szívemet. Egy étteremben találkoztunk először, ugyanis középiskola mellett ott dolgoztam, hogy legyen zsebpénzem. Pincérnő voltam. Miután kiszolgáltam, s folytattam munkámat, éreztem magamon tekintetét. Ám miután egyszer csak kijöttem a konyhából, már nem láttam. Elment. Azt hittem többet nem látom, de másnap ismét megjelent. Egyre többet beszélgettünk – legalábbis amennyit a munkám engedett -, majd volt, hogy műszak letelte után megvárt. Sajnos mikor már azt hittem, randira fog végre hívni, kiderült barátnője van. Na ott teljesen letaglóztam, elvesztettem a fonalat. Hiszen flörtöltünk egymással, s közben barátnője van? Miért nem tudta előbb mondani?
Amint ez kiderült, valahogy már nem volt kedvem vele beszélgetni. Nem akartam fájdítani szívemet. Ezután ha bejött az étterembe, megkértem munkatársamat, hogy szolgálja ő ki, vagy ha nem volt más választásom, megtettem, de nem elegyedtem vele társalgásba.
És erre rá pár hónappal jött az a bizonyos SMS.
Nem tétováztam, már nyomkodtam is a gombokat.
„Szia! Jó persze, van kedvem! Mikor és hol?:) Puszi Lily”
Később jöttem rá, nem kellet volna visszaírnom. Olyan hibát követtem el, amely örökké nyomni fogja szívemet.
Találkoztunk, nagyon jól elvoltunk. Sokat beszélgettünk, nevettünk, kellemes délutánt töltöttünk együtt. Elmondta, hogy szakított barátnőjével, s ettől hatalmasat dobbant szívem. Eljött az én időm – gondoltam akkor.
Nem is tellett sok időbe, összejöttünk. Barátaimnak, családomnak elújságoltam, milyen pasira tettem szert. Néhányan irigykedtek, de mindenki örült.
Általában csak hétvégente találkoztam Damien-el, mert dolgozott, én pedig iskolába jártam. Kevésnek tűnt az az idő, de nem panaszkodtam, örültem, hogy egyáltalán együtt vagyunk. Nem ő volt az első barátom, s nem vele csókolóztam először, de ő volt az első, akibe beleszerettem. Ezért is fájt annyira, mikor megcsalt.
Azt hittem minden rendben van közöttünk, hiszen nem láttam rajta semmit, mikor együtt voltunk. Sokszor ő hívott fel, hogy találkozzunk, volt hogy én. Órákat töltöttünk együtt, még sem akart a végén megválni tőlem. Mindig marasztalt.
Mikor már néhány hete jártunk, eldöntöttem, meglepem. Csinosan felöltőztem, megcsináltam barna hajamat, s már pattantam is be autómba.
Lakásának ajtaja előtt megálltam, vettem néhány mély levegőt. Bekopogtam.
Kinyílt az ajtó és szerelmem állt az ott egy szál alsógatyában.
- Lily! Mit keresel itt? – Dadogta.
Itt már tudnom kellett volna, hogy valami nincs rendben.
- Gondoltam megleplek – vigyorogtam önelégülten, hiszen sikerült meglepnem.
Viszont amire nem számítottam, hogy ő is tartogatott számomra egy meglepetést.
- Li… - kezdte volna, de egy ismeretlen női hang félbeszakította.
- Damy édes, ki az? Megjött a pizza? – Jelent meg a hang tulajdonosa, Damien pólójában.
Mikor a lány meglátta tekintetem csak ennyit mondott.
- Ó-ó.
- Sajnálom Lily – szegezte le fejét Damien. – De tudod, nehéz időszakot élek át és zavart vagyok.
Uff ezt a dumát. Hogy tud valaki ilyet mondani? Szánalmas.
Se szó, se beszéd, lendítettem kezemet, pofon csaptam. Arca vörös volt, s meglepett. Mégis mit várt? Sarkon fordulva elviharzottam.
Egy világ dőlt össze bennem.
Hazaérve bebújtam ágyamba, s napokon keresztül magamba voltam zuhanva. Nem mutattam ki érzéseimet barátaim, családom előtt, nem akartam, hogy sajnáljanak. De mikor egyedül voltam, nem foglalkoztatott semmi, csak magányra vágytam. Nem sírtam, egy csepp könnyet sem hullattam érte, de mégis úgy éreztem elvesztem. Zsákutcába kerültem.
Mindez egy éve történt már, de még mindig hordom a sebet, viszont már szívem elkezdett gyógyulni.
Középiskola befejezte után, főiskolára mentem, ahol természetesen csupa helyes srác vett körbe, de egyikben sem tudtam megbízni. Nem akartam kapcsolatot. Ám egyik órán leült mellém valaki, de előtte még illedelmesen megkérdezte.
- Bocsi, szabad ez a hely? – Kérdezte egy magas, és eszméletlenül helyes srác.
- Persze – mosolyogtam.
Leült.
- Egyébként Matt vagyok – nyújtott kezet.
- Én pedig Lily – kezet ráztunk, közben végig egymás szemébe néztünk.
Ez volt az a pillanat mikor rám talált egy újabb szerelem. A zsákutcából nyílt egy új utca, mely hihetetlenül tiszta és csábító volt. Gondolkodás nélkül rátértem az útra, s bíztam abban, hogy sosem zárul be.
