4. MEGÉRZÉS
PÁR NAP ELTELTÉVEL, úgy döntöttem, hogy…
- Ideje meglátogatnom Vladimirt és Stefant.
- Rendben, én is megyek. – jelentette ki Seth.
- Nem, te nem jöhetsz. Neked itt kell maradnod, vannak kötelezettségeid.
- De, nem akarlak egyedül elengedni hozzájuk. Nem akarom, hogy bajod essen.
Felnevettem.
- Már több, mint 300 éves vagyok. Hidd el, tudok vigyázni magamra. - elszomorodott. Mindenáron megakar védeni, mindentől. Pedig én erősebb vagyok nála, úgyhogy, ha baj lenne, akkor is én védeném meg őt. - Meg amúgy se leszek egyedül. Velem jön Alice és Jasper.
- Hogy, hogy?
- Találkoznak Peter-rel és Charlotte-tal.
- Hát jó. De hamar gyere haza, és ha bármi gond van, azonnal hívj és repülök.
- H…ha…za? – alig bírtam elhinni. Tényleg azt mondta volna, hogy haza?
- Igen, elvégre most már itt van az otthonod. – lágyult el hangja.
Nem bírtam megszólalni. Ezt a szót azelőtt használtam utoljára, mielőtt még meghalt anyu. Úgy éreztem, azóta nincs otthonom. És, hogy soha többet nem fogom hallani ezt a szót. De most… Végre megint van.
- Igen, igazad van. Köszönöm. – megöleltem. – Amilyen gyorsan csak tudok, haza jövök hozzád!
- Ajánlom is. Ha nem jössz időben, utánad megyek.
Óvatosan eltolt magától, és megcsókolt. Ez volt az első csókunk. Kíváncsi voltam, hogy mikor fog megtörténni. Én is visszacsókoltam. Mikor vele vagyok, annyira boldog vagyok, mint amilyen régen voltam.
- Indulhatunk Sarah? – kérdezte Alice, Jasper-rel az oldalán.
- Máris mész? – szomorodott el.
- Minél előbb, annál jobb. Majd hívlak mikor megérkeztünk. Rendben?
- Rendben. Vigyázz magadra.
- Te is. Szia.
- Szia.
Megöleltük egymást, majd Alice-el és Jasper-rel elmentünk. Nehéz volt a búcsúzás, de hát hamarosan úgyis találkozunk, és ez megnyugtatott.
23 óra volt a repülőút. Jó unalmas, de legalább átgondolhatom, hogy mit fogok mondani Vladimir-éknek. Alice-ék felé fordítottam tekintetemet. Egész úton megállás nélkül pusmognak. Annyira szép párt alkotnak. Örülök, hogy rátaláltak egymásra, vagyis, hogy Alice rátalált Jasper-re. Szerencsések. Ezután Seth-re gondoltam, vajon mit csinálhat most?!
Majd hírtelen átfutott valami hideg érzés a testemen, és minden elsötétült előttem. Pár pillanat múlva fényt láttam, amely felé azonnal rohanni kezdtem. Amint a fénybe léptem, egy tisztáson találtam magam. Kis időbe telt, míg felismertem a helyet. Itt szoktak Cullen-ék baseballozni. Máris körbe néztem és egy szörnyű látványon akadt meg tekintetem. Mindenhol vér, és holttestek… Közelebb mentem hozzájuk, hogy kik lehetnek, de megtorpantam, és felvetettem magamban a kérdést. Mi van akkor, ha ismerem őket? Mi van akkor, ha a barátaim azok? Erőt vettem magamon, mélyet lélegeztem és elindultam feléjük.
Legszívesebben sikoltottam volna, mikor megpillantottam, hogy kik azok. Cullen-ék… a farkasok… és a többi barátaim… vámpírok… vérfarkasok… és végül… Seth… Odarohantam hozzájuk, de már egy csepp élet sem volt bennük. Amint letérdeltem melléjük egy hangra lettem figyelmes. „Többet vártam tőled.” Mondja a férfi. Annyira ismerős. A hang irányába fordultam. Sajnos az volt, akire számítottam. Az apám. Nem volt egyedül, ott volt még Jane, Alec, a Volturi és az összes csatlósa. Láttam magamat, miközben apám előtt fekszek tehetetlenül. – már értem, hogy mi történt. Eljött értem végül. És veszítettem. A barátaimat is veszélybe sodortam azzal, hogy ismernek engem. Mégis, hogy történhetett ez? Közülünk mindenki meghalt, de köztük senki sem sérült meg. – „Nem hittem, hogy ilyen gyenge vagy. Úgy gondoltam, hogy ez a pár évszázad alatt felerősödsz legalább annyira, hogy izgalmas legyen a harc. De csalódtam. Kevesebb, mint 1 perc alatt véget ért. Gyenge vagy.” Vigyorgott. Nem értem, hogy mi történt. Mi ez az egész? Csak beképzelem magamnak a dolgokat? Vagy hamarosan tényleg csata lesz, és így fog véget érni? Talán ez egy látomás? „Miért ölted meg őket? Nem lettem volna elég csak én? Hiszen neked csak én kellek.” suttogta a látomásbéli magam. Apám felröhögött. „Édesem, hiszen ez csakis a te hibád. Te kérted meg őket, hogy harcoljanak. Nekem elég lettél volna egyedül, de te akartad, hogy ez történjen. Úgy tűnik szereted, ha meghalnak azok akiket szeretsz.” Elakadt a lélegzetem. Tényleg meghal mindenki, akit szeretek. – jöttem rá a szörnyű valóságra. - El lennék átkozva? Talán igen, vagy csak apám akarja, hogy szenvedjek. Közelebb lépett az ottani önmagamhoz. Meg fog ölni. Rápillantottam testvéreimre. Azzal hitegettem magam, hogy biztosan fáj nekik így látni engem. De olyat láttam, amire végképp nem számítottam. Mosolyogtak. Cseppnyi szeretet sincs már bennük. Úgy tűnik tévedtem afelől, hogy még valamennyire szeretnek. Apám mellém lépett és egy gyors mozdulattal, véget vetett életemnek. Majd halálommal együtt, ismét minden elsötétült.
- Sarah… Sarah…
Ez Alice hangja… Minden kivilágosodott a szemem előtt. Alice aggódva hajolt fölém.
- Sarah, jól vagy? – suttogta.
- Igen, ne aggódj. Semmi bajom. – próbáltam higgadtan beszélni, de elcsuklott a hangom.
- Nem, nem vagy jól. Valami aggaszt. – erősködött Jasper. – Olyan voltál, mint mikor Alice-nek van látomása.
Ezek mindent észrevesznek.
Fújtam egyet.
- Ahh, jól van, elmondom. Olyasmi volt, mintha látomásom lenne. De nem lehetett az, mivel nekem nincs ilyen képességem.
- Talán mégis. – közölte higgadtan Jasper.
- Na, mond már, hogy mit láttál.
Egy pillanatig haboztam, majd neki kezdtem.
- Titeket láttalak. Cullen-éket, a farkasokat, és más barátaimat. És ti mind… halottak voltatok. – megdermedtek, közben folytattam. – Ott volt apám, és minden alattvalója. Ők öltek meg mindenkit. Majd végül engem is.
Még mindig le voltak taglózva, de Jasper erőt vett magán.
- És mikor történik ez?
- Azt nem tudom.
- A közeljövőben?
- Talán. Hogyha láttam volna Nessie-t, akkor megállapíthattam volna. De nem volt ott. És ami azt illeti Jake-t sem.
- Jobb, ha azonnal felhívjuk Carlisle-t. – zökkent ki a sokkból Alice.
- Igen, így van.
- Na és Carlisle mit tudna csinálni, ha ez valóban meg fog történni? Láttam… Mind halottak leszünk, egy telefonhívás nem old meg semmit. És az is lehet, hogy nem fog megtörténni. Hogyha el is jönnének hozzánk, akkor is azt Alice látná. És akkor majd figyelmeztet minket, és mindenki elmegy. Hogy senkinek se essen baja.
- Sarah. Te is tudod, hogy ez nem így megy. Biztosan jó okból történt ez most veled. Talán valaki így akar üzenni, hogy készüljünk fel. Talán így lesz időnk, megfordítani a harc kimenetelét.
Igaza van. Minél előbb el kell kezdeni edzeni, hogy erősek legyünk. De biztos vagyok benne, ha sokat is edzünk, meghalnak közülünk néhányan. És ezt nem akarom. Ki kell találnom valamit.
Leszálltunk a repülőről, és Jasper azonnal felhívta Carlisle-t, hogy tájékoztassa a fejleményekről. Végül úgy döntöttek, hogy ők ketten visszamennek Forks-ba, megbeszélni a teendőket. Én pedig tartom magam a tervemhez, miszerint megyek Vladimir-ékhez. Talán ők tudnak segíteni.
- Alice, ha látomásod lesz, azonnal hívj.
- Természetesen. Siess haza.
- Rendben.
Néhány órán belül felszálltak a repülőre, és haza mentek. Én pedig útnak indultam. Ha meg is fog történni ez a harc, remélem nem így fog véget érni.
Pár óra múlva megérkeztem.
- Sarah! Micsoda meglepetés. – üdvözölt Vladimir.
- Minek köszönhetjük a látogatásodat? – kérdezte Stefan.
- Információt szeretnék.
- És mégis miről?
- Vagy kiről?
Annyira idegesített, hogy egyfolytában befejezik egymás mondatát. Mintha egy pár lennének.
- Az apámról, Dark-ról. – megfeszültek e név hallatán.
- És mit szeretnél tudni?
- Azt, hogy hány képessége van és mik azok. És persze, hogy hogyan lehet a pokolra juttatni.
- Sarah, a saját érdekedben jobb, ha békén hagyod apádat.
- Nehogy bajod essen.
- Az engem nem érdekel, hogy bajom lesz, ha meg tudom ölni előbb. Csak kérlek, segítsetek. Nem fogom senkinek elárulni, hogy segítettetek.
- Rendben. Csak még válaszolj egy valamire.
- Harc lesz?
- Igen. Volt egy látomásfélém, amiben megtörtént. De azt nem tudom, hogy mikor lesz. És, hogy valódi volt-e a látomás.
- Értem. Amint megtudod, szólj.
- Mi is veled fogunk harcolni. El se hiszed, hogy mióta várunk erre a pillanatra.
- Csupán csak pár ezer éve. Én pedig pár száz. – mosolyogtunk. – Nos, visszatérve a kérdésemre. Milyen erőkről tudtok, amiket apám birtokol?
Elgondolkodtak.
Érdekes módon roppant segítőkészek a múltkori találkozásunkhoz képest.
- Lássuk csak, ott van a memóriatörlés. De azt te is tudod, hiszen már tapasztaltad. – bólintottam.
- Neki is van jövőbelátó képessége, de neki nem olyan, mint Alice Cullen-é. Vagyis, hogy pontosabb legyek, ő előtt még a farkasok sem kivételek.
- Befolyásolni tudja mások döntését. Erős fizikai ereje van, erősebb, mint Emmett Cullen vagy Félix.
- Gyorsabb bárki másnál. Tudja irányítani az elemeket.
- És persze ő nem olyan, mint mi. Nem néz ki olyan öregnek és pókhálósnak. Valahogy meg tudja tartani azt a fiatalos, gyönyörű kinézetét. Mintha még csak pár száz éves lenne.
- Ez most, hogy jön ide Vladimir? – néztem rá felvont szemöldökkel.
- Jaj, ne haragudj, sehogy. Csak nagyon irritál, hogy remekül néz ki, velünk ellenben. – fancsali arcot vágott.
Stefan-nal szemünket forgattuk.
- Tedd túl magad rajta. Ez van és kész. Ő más. Elvégre mégis csak ő az első vámpír. Nem csoda, hogy ilyen. – okította.
- Jól van, tudom.
- Nos, sajnálom Sarah, de csak erről a hat képességéről tudunk.
- Rendben. Na és arról tudtok valamit, hogy hogyan lehet megölni? Úgy, mint minket vagy talán máshogy?
- Azt sajnos látod nem tudjuk. Pár ezer éve megütköztünk vele.
- De nem tudtuk megsebesíteni. Még csak a közelébe se tudtunk jutni az erői miatt.
- Értem. Köszönöm a segítségeteket.
- Nagyon szívesen. És akkor feltétlenül szólj a fejleményekről.
- Természetesen. Akkor, viszlát hamarosan.
- Várj csak. Kíváncsi lennék valamire. – megfordultam.
- Igen?
Szünetet tartott majd folytatta.
- Hogy, hogy nem hatott rád, annak idején apád ereje? A memóriatörlés. – meglepődtem e kérdés hallatán.
- Nem tudom. – töprengtem el. – Sokat gondolkodtam már ezen, de nem jutottam semmire.
- Az jó kifogás lenne, ha azért lenne, mert „a lánya vagy”. De Jane-en és Alec-en mégis fogott az ereje.
Elhallgattunk. Gondolkodtunk, vajon mi lehet ennek az oka. Majd Stefan megszólalt.
- Mi van akkor, ha neked is meg van ez az erő?
Meg sem bírtam szólalni.
- Igen, ez lehetséges. Megmagyarázná a dolgokat. – értett egyet Vladimir.
- Ömm… Nem tudom. Sosem gondoltam még erre.
- Akkor ki kellene próbálnod.
- És mégis hogyan? Azt se tudom, hogy mit csináljak.
- Hmm… Megvan! Koncentrálj Stefan-ra, és cseréld ki az emlékeit az elmúlt öt percről.
- Mi??? Miért pont engem? Miért nem téged? – fakadt ki, kissé ijedten.
- Mert nekem előbb jutott az eszembe. Pech öregem. – arca győzelemmel teli volt. – Hagyd, hogy próbálkozzon.
- Na jó, rendben. Fájni nem fog.
- És az sem biztos, hogy sikerül. – mondtam.
- Csak próbáld meg. – bíztatott Vladimir.
- Rendben. – közelebb léptem Stefan-hoz, és mindkét kezemet a fejére helyeztem.
Mély levegőt vettem, és koncentráltam. Nem tudtam, hogy mégis mit csináljak. Elkezdtem az elmúlt öt percre gondolni, hogy mi is történt. Majd arra, hogy felejtse el az elmúlt pár percet. Úgy éreztem, mintha valami megmozdult volna a fejemben. Behatoltam Stefan agyába. Látom, amit ő látott. Az egész élete lepergett a szemem előtt. – megijedtem, de nem hagytam, hogy ez eltérítsen a célomtól. – Megjelent előttem az elmúlt pár perc, és arra fókuszáltam, hogy azt higgye, hogy már elmentem. Úgy érzem sikerült. Elengedtem, majd hátráltam pár lépést.
- Te mit keresel még itt? Azt hittem már elmentél. – mondta meglepetten.
- Sikerült. – mosolyogtam.
- Ügyes vagy. – nevetett Vladimir. – Ne bántódj meg, de azt hittem nem fog sikerülni.
- Ne aggódj, ezzel én is így voltam.
- Szóval azt hitetted el vele, hogy elmentél. Értem.
- Mi van? Miről beszéltek? – értetlenkedett Stefan.
Felkacagtunk.
- Talán itt az ideje visszaadni a valódi emlékeit.
- Valódi emlék? – ismételte Stefan.
- Igen. Megpróbálom, remélem sikerülni fog. – megint megfogtam a fejét, és ugyanaz történt, mint az előbb. De most mintha már könnyebb lett volna. Elengedtem.
- Sikerült? – kérdezte Vladimir. – Stefan, mire emlékszel?
- Arra, hogy arról beszélünk, hogy Sarah megpróbálja kicserélni a memóriámat, majd arra, hogy elment, de mégis itt állt előttem, és nem tudtam, hogy ti miről beszéltek. Aztán végül megint tudtam mindenről. Sarah a hamis emléket is benne hagyta az elmémben. Szóval sikerült. Ezért nem hatott rád apád.
- Úgy tűnik. – kicsit szédültem attól a sok emléktől, ami Stefan fejében felgyülemlett az évek során.
- Sarah, mit láttál?
- Stefan életét. – elakadt a lélegzetük. – Az egész életét láttam, ahogy behatoltam az agyába.
- Lenyűgöző. – ámuldoztak. – És jól vagy?
- Igen, jól. Csak kicsit szédültem, de már nem.
- Érdekes egy képesség.
- Legalább már te is egyel több képességedről tudsz.
- Igen, de nem örülök neki…
- Miért nem?
- Mert csak rossz emlékeket hoz elő bennem.
Szomorúan elhallgattak.
- Sajnálom. De tudod ezt nem csak rosszra lehet használni, úgy mint ő.
- Hanem tudsz ezzel másokon segíteni. Ha mondjuk el akarnak felejteni valami rossz dolgot.
- Ez igaz. – máris jobban éreztem magam. – Köszönöm.
Mosolyogtak és bólintottak.
- Sarah, te tehetséges vagy olyan, mint Dark. Neked is egynél több képességed van.
- Talán te vagy a kulcs, ahhoz hogy legyőzd. Csak te vagy olyan erős, hogy meg tedd.
- Mindent meg fogok tenni. Nem hagyom, hogy tovább rontsa a levegőt ezen a világon.
- Jól teszed. Próbáld meg felkutatni magadban a többi képességedet is.
- Te vagy az egyetlen reményünk. Te fogod elhozni a békét, melyre már oly régóta várunk. – e szavak nagy hatással voltak rám.
Már szemernyi kétségem sem volt, afelől hogy nem vagyok elég erős. Meg fogom változtatni mindenki életét. Meg fogom ölni, hiszek benne.
- Most már tényleg mennem kell. Köszönök mindent.
- Ne nekünk köszönd, ez csakis a te érdemed.
- De azért szívesen.
- Akkor, viszlát. – megöleltem őket, és elmentem.
Úgy döntöttem, hogy elmegyek az összes barátomhoz, tájékoztatni őket a harcról. Minél többen vagyunk annál nagyobb az esélye, hogy győzünk. Máris felhívom Cullen-éket, és Seth-et, hogy egy darabig még nem megyek haza.
Bella:
Alice hívott minket, hogy hazarepülnek. Sarah-nak látomása volt, egy harcról. Amint megérkeznek többet fogunk tudni. De sajnos még csak pár órája szállt fel a repülőjük. Elvileg 15 óra múlva érkeznek meg. Meglepődtem mikor mondták, hogy mi történt. Hiszen Sarah-nak tudomásom szerint nincs ilyen ereje.
- Carlisle, hogy lehet, hogy Sarah-nak látomása volt?
- Nem tudom. Az apjának is több képessége van, talán Sarah-nak is.
- Elég furcsa.
- Igen az.
Megcsörrent a telefon.
- Halló, Sarah? – Carlisle vette fel.
- Igen. – hallottam a vonal túlsó végéről a gyönyörűen csilingelő hangját. – Csak szeretnélek tájékoztatni, hogy még nem megyek haza, mert dolgom van. Elkell mondanom a barátaimnak, hogy hamarosan lehet, hogy harc lesz. És hogy mellém állnak e vagy sem. Vladimir és Stefan velem fog harcolni.
- Rendben. És természetesen mi is. Tájékoztatunk mindenkit. A farkasokat is beleértve. Na és már tudod, hogy mikor lesz a csata?
- Nem, de jobb, ha elkezdünk felkészülni. És van még valami…
- Még pedig? Mi történt?
- Nos, hát… Én is ki tudom törölni mások memóriáját… Vladimir-ék segítettek rájönnöm.
- Akkor ezért nem tudta Dark…
- Pontosan.
- Ne aggódj. Attól még, hogy te is megkaptad ezt a képességet, nem hasonlítasz rá.
- Köszönök, mindent.
- Ez csak természetes.
Carlisle, mint mindig most is nagyon megnyugtató volt. Vajon mit érezhet most Sarah, hogy ugyanolyan képessége van, mint az apjának? Csak hogy ő jóra fogja használni, ezzel különbözik tőle.
- Akkor majd pár nap múlva megyek.
- Rendben.
Megszakadt a vonal.
- Nincs vesztegetni való időnk. Szólnunk kell a szövetségeseinknek. – jelentette ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése