Dawn - Virradat - nyolcadik fejezet

8. BARÁTSÁG

Bella:

EDWARDDAL ELMENTÜNK VADÁSZNI, hogy Sarahnak tudjunk vinni vért. Minél előbb meg kell gyógyulnia, különben nem tud minket felkészíteni.

Az a hülye Paul… Jó, persze megértem, hogy utálja a fajtánkat. De akkor is… Miért kellett ezt tennie? Ezzel csak hátráltat mindannyiunkat. Remélem hamarosan megbékél, és újra a bizalmába fogad majd minket. Gondolatmenetemből, a telefonom csörgése szakított ki.

- Tessék?

- Szia Bells. – szólalt meg egy ismerős hang.

- Szia Ann. Mi újság? – arcomon boldogság terült el. Imádok vele beszélni.

- Semmi különös. Csak a héten még nem beszéltünk, és csak tudni akartam, hogy jól vagy e. – aggódást hallottam ki a hangjából.

- Persze, jól vagyok. Nem kell aggódnod. Csak sok dolgom van mostanában.

- Jól van. Megnyugodtam. De tudod pár percet igazán szakíthatnál rám néha. – szomorkodott.

- Ne haragudj. Ígérem, hogy a héten még felhívlak.

- Ajánlom is. Különben Forksba megyek és szétrúgom a segged. – kacagott föl.

- Na azt majd meglátjuk. – nevettem.

- Arra gondoltam, hogy a jövő héten meglátogatnálak titeket. Már túl rég találkoztunk. Hiányzik Charlie, Jake és persze te is. Meg már szívesen megismerném a férjedet és a kislányodat.

A francba… Ide akar jönni, pont most? Nem hagyhatom, lehet hogy pont akkor fog támadni az ellenség! Le kell beszélnem róla.

- Ne haragudj, de két nap múlva elutazunk. És Charliék is elmennek. – meglepődtem, hogy milyen jól sikerült hazudnom.

Szomorúan sóhajtott. Majd gyorsan folytattam.

- De pár héten belül visszajövünk, és akkor szeretettel várunk. – remélem, hogy valóban így lesz.

- Rendben. – lelkesedett fel. – Képzeld csak… Van egy srác, és úúú…. Nagyon helyes. Egy suliba járunk. És azt hiszem, hogy én is tetszem neki.

- Na végre. Itt volt az ideje, hogy te is találj valakit. – izgatottan csengett a hangom. – És hogy hívják? Hány éves?

- Stev Gellar. Huszonkettő. Nagyon jó képű, kedves és még magas is. Pont az esetem. – áradozott.

- Akkor remélem, hogy összejöttök. Hajtsál rá. – bíztattam.

- Ne aggódj, már dolgozom az ügyön. – tűnődött.

- És, hogy vannak a szüleid?

- Jól. Most éppen üzleti úton vannak, de néhány nap múlva megjönnek.

- Értem. Hát akkor vigyázz magadra, és majd beszélnünk.

- Oké. Majd hívj. Szia.

- Szia. – búcsúztunk el.

Már annyira várom, hogy újra láthassam. Több mint egy éve nem találkoztunk, még azt sem tudja, hogy vámpír vagyok. Eddig még egy barátnőmnek sem mondtam el, hogy mi vagyok, de neki elszeretném. Persze félek attól, hogy félni fog tőlem, vagy hogy megutál. De bízom benne, hogy nem így lesz.

Születésünktől kezdve ismerjük egymást. Ő is itt született Forksban, de mivel a szülei üzletemberek, ezért sokat utaznak. De mi így is hetente többször beszélünk telefonon, kis korunkban pedig elválaszthatatlanok voltunk. Általában Jacobbal és nővéreivel voltunk, így egy kis bandát alkotva. Jake mivel fiú volt, ezért vele annyira nem is foglalkoztunk, kivéve Ann-t. Ő és Jake mindig is nagyon jó barátok voltak. Még most is, hogy ilyen ritkán találkoznak, a legjobb barátok. Mindig is féltékeny voltam arra, hogy ilyen jó barátságot tud kötni bárkivel Ann, legyen az fiú vagy lány.

Örülök, hogy én is a barátja lehetek, vele mindig boldog vagyok, és sosem érzem vagy éreztem magam szomorúnak mellette. Ő tényleg egy igazi barát, akire mindenben számíthatok. Segít ahol tud, ahhoz képest hogy ember.

Jaajjjj… Nagyon remélem, hogy így is el fog fogadni. Nem bírnám elviselni, ha nem így lenne. Ő az egyik legfontosabb személy az életemben. Remélem minél hamarabb eljön a harc ideje, és remélem hogy győzünk is. És akkor máris utána találkozhatunk.

- Ne aggódj. Hamarosan találkozhattok. – szólalt meg Edward mellettem.

- Nagyon remélem. – sóhajtottam.

Másnap Sarah úgy döntött, hogy ismét elmegy a farkasokhoz.

- Biztos vagy benne? – aggódott Esme. – Talán jobb lenne, ha még pihennél.

- Már teljesen jól vagyok. – felelte Sarah. - A sebem begyógyult, és erős vagyok. Nem kell aggódnod. – ölelte meg. – Többet nem követek el ilyen hibát. Résen leszek. – nyugtatta. – És amúgy is, ti is ott lesztek.

- Ez igaz.

- Igazán jó ötlet, hogy velünk gyakoroljanak. Így azért mégis csak könnyebb lesz nekik. – mondta Carlisle.

- Így van. De azért először megtanítom őket pár trükkre, és megmutatom nekik, hogy nem olyan erősek, mint azt hiszik.

- Jól beszélsz édes. Alázd meg a bolhásokat. – nevetett Emmett.

- Nem úgy gondoltam. – bökte meg Emmettet. – Erősek. De nem annyira, hogy apámék ellen menjenek. Az hogy az a farkas Paul megtudott sebezni, egyedül a figyelmetlenségemnek volt köszönhető.

- Valóban. – mondta Edward. – Akkor mi lenne, ha indulnánk?

Bólintottunk, majd útnak indultunk.

Néhány perc múlva, már a baseball pályán voltunk. Úgy gondoltuk a legjobb lesz itt edzeni, mivel emberek nem járnak erre, a terület is nagy és elsősorban azért, mert itt lesz a harc.

- Sziasztok. – futott oda hozzánk Leah. – Sarah, hogy érzed magad? – ölelte meg.

- Nagyon jól. – mosolygott. – Mindannyian eljöttetek?

- Igen, kivéve ugye Pault. – szólalt meg Sam.

- Rendben. Akkor vágjunk is bele. – kis szünetet tartott. – Azt gondoltam, hogy mutatok pár trükköt, utána pedig párokba állunk. Egy farkas és egy vámpír. A legjobban így lehet gyakorolni, mivel annak nem lenne túl sok értelme, ha mind ellenem jönnétek, mert a harcban sem együtt támadtok egy vámpírra. Ott is mindenkinek egy jut vagy rosszabb esetben több.

- Úgy is, ha mind ellened mennénk simán lenyomnánk. – nevetett Embry.

- Mond csak, hogy hívnak nagyszájú?

- Embry. – húzta grimaszra a száját.

- Nos Embry. Mi lenne, ha megmutatnám, hogy mire mentek ellenem?

- Benne vagyok. De aztán ne sírj, ha megsérülsz. – nevetett.

- Attól ne félj.

- Sarah, biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Sam.

- Hát persze. Na menjetek, alakuljatok át.

Befutottak az erdőbe, majd pár pillanat múlva farkasként visszatértek.

- Akkor kezdjük. Úgy támadjatok, mintha halálos ellenségek lennénk.

Sarah ránk pillantott, mi pedig készségesen a pálya szélére húzódtunk.

A farkasok Sarahval szemben álltak föl a pályán, és mereven tanulmányozták. Sarah persze teljesen nyugodtan állt. Egy lépést tett feléjük, majd azok elkezdtek morogni, de hallatszott, hogy nem félnek tőle, csak játszanak.

- Úgy látom, nem veszitek komolyan. – állapította meg. – De majd én teszek róla. – hangja tele volt fenyegetéssel, és az arcára is gonosz vigyor ült ki. - Képzeljétek csak el… Megtámad az ellenség, ti pedig ugyan olyan harmat gyengék vagytok, mint most. Megölnek titeket, és annyi nem lesz elég nekik. Ezért megkeresik a családotokat. Őket is megölik, a szerelmeteket, a gyerekeitek és mindenkit, aki valaha is kedves volt számotokra. – hangosan kezdtek morogni. Ez bevált, de azért tovább ingerli őket. – És mindez azért, mert gyengék vagytok. Nem tudtok megvédeni senkit. Elvégre… Emlékezzetek csak vissza… Tegnap mikor Paul ellen harcoltam, még csak hozzám sem tudtatok érni, simán kitértem elöletek mikor megpróbáltatok megállítani. Az egy dolog, hogy megöltetek egy kis nyomorult vámpírt, és néhány újszülöttet. Persze akkor is csak Jasper-ék segítségével. Mivel megtanított titeket, hogy hogyan végezhettek velük. Hogy ha rajtatok múlt volna, már rég halottak lennétek. És ez a harc most más lesz. Ezek a vámpírok tapasztaltak, nem olyan önfejűek, mint azok. Őket könnyen legyőztétek, de mi lesz most? Ha továbbra sem vagytok hajlandóak komolyan venni ezt az edzést, akkor menjetek haza, és maradjatok ki a harcból, mert csak hátráltatni fogtok minket. Nos, mit szóltok? Hajlandóak vagytok, végre harcolni? Vagy inkább fületeket, farkatokat behúzva rohantok haza?

A fekete farkas Sam, dühében dobbantott egyet a lábával, és vicsorogva nézett felé.

Sarah arcára boldog vigyor ült ki és újból tett feléjük egy lépést. De most már, az összes farkas dühösen morgott.

Teljes csönd lett, csak a madarakat lehetett hallani, majd hírtelen támadásba lendültek. Egymás felé kezdtek rohanni. Mikor már elég közel voltak egymáshoz, akkor öt farkas a levegőbe vetette magát a többiek, pedig továbbra is rohantak.

- Szóval így akarják elkapni. – állapította meg Jasper.

- Ostobák. – fújta Emmett.

- Hogyha azt hiszik, hogy ezzel most bekerítik, akkor nagyon tévednek. – mondta gúnyosan Rose.

- Nem értem, hogy miért mondjátok ezt… Hiszen teljesen be van kerítve. Mégis hogy tudna így bármit is tenni? – kérdeztem, miközben mereven néztem a harcot.

- Majd meglátod. – fogta át a derekamat Edward.

Nem értem, hogy ez miért nem jó taktika. – mondtam magamban. – Elvégre be van kerítve, mégis hogyan tudna kitérni a támadásuk elől, úgy hogy ne bántsa őket? Egyszerűen lehetetlen. Ha ellenem, vagy bármelyikünk ellen jönnének így, akkor csak úgy tudnánk túlélni, ha védekeznénk, de az is lehet, hogy még úgy se. Elkerülhetetlen lenne, hogy megöljünk közülük néhányat. Elhiszem, hogy Sarah nagyon erős és gyors, simán megtudná őket ölni, de ez akkor is… - elakadt a lélegzetem. Egyszerűen nem hittem a szememnek.

Sarah néhány kecses mozdulattal könnyen kitért a támadások elől. A falka is ugyan olyan meglepettséggel nézet felé, mint én. Majd most Sarah támadt rájuk. Nem telt el egy perc sem, de már mind a földön hevertek. Néhány apró mozdulattal leverte őket.

- Álljatok föl. – utasította őket.

Feltápászkodtak, és ismét neki támadtak. Mint ahogy az előbb is, hamar a földön találták magukat, de most egy kicsit többig bírták.

Ezután kábé egy órán keresztül ugyan így harcoltak, és egyre jobban ment nekik. Persze még így sem értek Sarah közelébe. Mutatott nekik néhány mozdulatot, hogy hogyan támadjanak, és hogy hogyan védekezzenek. És mit ne mondjak, gyorsan tanulnak.

- Jól van. Akkor itt az ideje párokba állni. – szólalt meg. – Én mondom meg, hogy ki kivel lesz, mivel már elég jól megismertem mindnyájatok harci tudását.

Bólintottunk.

- Gyertek ide. – intett felénk. – Na akkor, Edward te leszel Jacobbal.

- Benne vagyok. – vigyorgott Edward. – Én is már régóta várom. – felelte Jakenek. Gondolom már megint a fejében olvas.

- Jasper tied Sam. Emmett te Leahval…

Miután elmondta, hogy ki-ki ellen lesz, Emmett dühösen megszólalt.

- Sarah, már ne is haragudj, de miért én legyek az egyetlen csajjal. Miért nem én megyek Sam ellen? Leah meg legyen valamelyik lánnyal. – fakadt ki. Leah csak morgással válaszolt.

- Azért, mert én így döntöttem. Fogadd el és kész. – mondta kissé rémisztően.

- Jól van. – sziszegte.

- Na és én velem mi lesz? – kérdezte Renesmee.

- Drágám, te nem harcolhatsz. – hajoltam le hozzá. – Neked még nem jött el az időd. Csak figyelj minket.

- Ne haragudj Bella, de nekem más volt a tervem. – mondta Sarah. Nem értettem, hogy mit akar ezzel. – Nessie az én párom lesz.

- Micsoda? Miért?

- Nyugodj meg. – próbálkozott Edward.

- Nem. Nem akarom, hogy harcoljon. – makacskodtam.

- Figyelj, neki is muszáj megtanulnia. Azt akarod, hogy védtelen legyen az ellenséggel, ha rosszul sülne el a csata kimenetele? – lesütöttem a szemem. – Ne aggódj, óvatos leszek. Te csak koncentrálj Sethre.

- Rendben. – egyeztem bele nehezen. Nem akarom, hogy komolyan harcoljanak. Mikor még pár hete edzet velünk, akkor jó volt, mert csak játékból verekedtek. De most… Ha megsérül… - szorítottam ökölbe a kezemet. – De igaza van. Meg kell tanulnia. És vigyázni fog rá. Csak bíznom kell benne. – engedett a kezem a szorításból.

Kedvesen nézett rám, megölelt, majd a fülembe suttogta.

- Nem kell aggódnod. – bólintottam. Szavai teljesen megnyugtattak, közben Jasper is nyugtató hullámokat küldött felém. – Akkor kezdjük. – szólalt meg hangosabban.

Sarah:

Két hét telt el azóta, hogy megtörtént a pályán az első edzés. Azóta minden egyes nap két-három órát kint voltunk. Mindig más párt adtam a farkasoknak, hogy több harci tudással rendelkezzenek. Én mindig Nessievel voltam. Nagyon gyorsan tanul, mint ahogy a többiek is. Jó volt ez a két hét, sokat nevettünk és viccelődtünk. Közelebbről is megismertem a falkát, és jóban lettem velük. Csak egyetlen apró hiba történt…

Egyik nap éppen fojt az edzés. Nessie felé rohantam, készültem megtámadni, mire megéreztem, hogy Bella figyel minket. Azonnal rá irányítottam tekintetemet, majd arcomra ijedtség ült ki. Teljesen megfeledkezett Leahról. Leah a levegőbe vetette magát, és ekkor vette észre, hogy Bella nem ő rá figyel. Hangosan kaffogni kezdett, hogy észre vegye. Bella lassan felé fordult, de már nem tudott félreugrani. Észre vettem, hogy mindenki ijedten és ledermedve figyelte a történéseket. Senki sem volt a maga ura, ezért nekem kell cselekednem. Gyorsan ki kell találom valamit, mielőtt még Bellanak baja esne. – gondoltam magamban. - És úgy kell megoldanom, hogy Leah is sértetlenül megússza. Már nem volt több időm gondolkodni, Leah már túl közel ért hozzá. Cselekednem kell. Bella mellett termettem, egyik kezemmel átfogtam a derekát és védelmezően fölé hajoltam, a másik kezemet pedig Leah hasára helyezve átdobtam felettünk. Mögöttünk ért földet sértetlenül. Végül egyikőjüknek sem lett semmi baja.

Bella és Edward azóta minden nap csak hálálkodnak, hogy megmentettem. De hát ez csak természetes, hogy védelmezem a barátaimat. Azóta Bella száz százalékosan csak a saját harcára összpontosít, mással nem törődik. Ezen kívül semmi probléma nem volt.

Sethtel is megbeszéltük a kettőnk kapcsolatát. Hál Istennek ő is úgy vélekedett rólunk, mint én. Így egyikünk sem lett megsebezve, és jó barátok lettünk.

Most Bellaék házában vagyok, hazahoztuk Nessiet aludni. Edward vele van a szobában, mi pedig Bellaval a kanapén ülünk.

- Nincs kedved sétálni és beszélgetni? – kérdeztem.

- De persze. Csak mi ketten?

- Igen. Megigérted, hogy mesélsz magadról, és eljött az ideje. – dörzsöltem össze a tenyerem gonoszul.

Felkacagott.

- Rendben. De nincs sok mesélni valóm.

- Na majd meglátjuk.

- Edward mi most elmegyünk. Majd jövünk. – suttogta.

- Oké. Menjetek csak. – hallottuk meg a hangját.

Ki mentünk a házból, majd megszólalt.

- Na és hova menjünk?

- Hm… Lássuk csak. – gondolkodtam. – Van kedvenc helyed?

- Ami azt illeti van.

Futásnak eredtünk, és néhány perc múlva meg is érkeztünk egy tisztásra. Tele volt virágokkal, gyönyörű volt.

- Ez gyönyörű. Hogy találtál rá erre a helyre?

- Még néhány évvel ezelőtt Edwarddal voltam itt. Sok emlék köt ide.

- Például? Mesélj. – mondtam, majd leültünk egymással szemben.

- Hát először is itt volt néhány randink Edwarddal. Sok időt töltöttünk itt, sőt még most is.

- Ne hagyd abba. Még-még. – sietettem.

- Itt találkoztam először a farkasokkal. És Edward itt kérte meg először a kezemet és persze nemet mondtam. – nevettünk.

- Igen mesélte. Akkor most mesélj magadról, az életedről.

- Hát mikor ide jöttem Forksba, akkor már az első napomon a suliban megláttam, és máris…

- Na most hagyd abba. – vágtam a szavába. – Én a születésedtől fogva vagyok kíváncsi az életedre. Szépen sorjában mond.

Mélyet sóhajtott.

- Rendben. Mikor megszülettem, akkor még a szüleim együtt voltak, és szerették egymást. Gyerekként itt éltem Forskban. Nem volt sok barátom, de pont elég. Ott volt Jake és a nővérei, és persze Ann. Ő volt a legjobb barátnőm, és még most is az Alice-el együtt. Minden nap velük voltam. Boldog voltam. – szemei ködösek lettek. – Majd az életemre sötét felhő borult. A szüleim elváltak, és anyámmal elköltöztünk. Magányos voltam. A barátaim mind Forksban voltak, én pedig távol tőlük. Minden nyarat apámnál töltöttem, így akkor kicsit újra a régi Bella voltam. Aztán egy napon Ann is elköltözött. A szülei üzletemberek, ezért elég sűrűn költöztek. Miután elmentek, csak évente találkoztunk. Viszont telefonon tartottuk a kapcsolatot. Többet már a nyarat sem töltöttem itt. És emiatt az apámmal is megromlott a kapcsolatunk. Jacobbal és a nővéreivel sem találkoztam többet. Anyám még néhány évvel ezelőtt megismerkedett Philel és hogy kettesben legyenek, ezért visszaköltöztem apámhoz. Jacobbal újra barátok lettünk, de Ann-el ugyan olyan ritkán tudunk csak találkozni. Jake nővérei pedig elköltöztek, ezért velük már évek óta nem találkoztam. Megismertem Edwardot, bele szerettem, és innen már te is ismered az életemet.

- Igen. Sajnálom, hogy a szüleid elváltak, és hogy Ann-el ilyen ritkán találkoztok. – néztem együtt érzően. Tényleg nagyon sajnáltam.

- Inkább én sajnálom. – szomorkodott.

- Nem értem, hogy miről beszélsz.

- Én beszélek itt arról, hogy milyen rossz életem volt, miközben ez a tiedhez képest semmiség.

- Ne butáskodj. Mindenkinek máshogyan szomorú az élete. De attól még lehet ugyan olyan fájdalmas. Én már hosszú évekkel ezelőtt mélyen a szívemben eltemettem a fájdalmat.

- De azért van, hogy most is előtör belőled. Nem de?

- Igen. – szomorodtam el. – De azért kérlek, ne beszélj erről senkinek. Erősnek kell mutatnom magam. És Edward előtt is nehéz nem erre gondolnom. Szóval…

- Ne aggódj. Bennem megbízhatsz. Köszönöm, hogy elmondtad.

- Ugyan. – mosolyogtunk. – Na és mikor találkozol Ann-el?

- Hát úgy lett volna, hogy két hete jön, de mondtam neki, hogy nem elszünk itthon egy darabig, ezért ne jöjjön.

- A harc miatt?

- Igen, ugyanis nem tudjuk, hogy mikor lesz, és nem akarom vajba sodorni.

- Értem. De amúgy az is lehet, hogy nem is fog megtörténni. Lehet, hogy csak képzelődtem.

- Én nem hinném. Amúgy is jobb félni, mint megijedni.

- Akkor miért nem mész el te hozzá?

- Nos, mert eléggé napsütötte helyen él. És nem tudja, hogy vámpír vagyok. Utoljára az esküvőm előtt találkoztunk.

- Na és el szándékozod mondani neki az igazat? – bólintott.

- Csak félek, hogy mit fog szólni.

- Nem kell aggódnod. Ha már ilyen régóta barátok vagytok, biztosan így is el fog fogadni. – nyugtattam.

- Remélem.

Beszélgetésünkből Bella telefonjának a csörgése szakított ki.

- Tessék? – szólalt meg.

- Szia, Sue vagyok. – válaszolta, egy számomra ismeretlen hang.

- Szia. Mi újság?

- Az jó neked és a családodnak, ha három nap múlva lesz a parti?

- Igen, persze.

- És természetesen szólj Sarahnak is. Őt is szívesen látjuk.

Rám nézett Bella, és pedig boldogan bólintottam.

- Benne van. Ő is eljön majd.

- Ennek örülök. Akkor majd La Pushban lesz a szokásos helyen.

- Rendben. Szia.

- Szia.

Bontotta a vonalat Bella.

- Ő Leah és Seth édesanyja, ugye?

- Igen, és az apám élettársa.

- Édesapád is ott lesz?

- Igen.

- Akkor jó. Szívesen megismerném, és Suet is.

- Ennek örülök. Van kedved vásárolni a bulira?

- Naná.

Gyorsan visszamentünk a házukhoz, beültünk az autójába és elmentünk Seattle-be.

Már a plázában voltunk és jártuk a boltokat. Még nem igazán tudom, hogy milyen ruhát szeretnék. De remélem, hogy találok valami szépet.

A negyedik boltban voltunk, de még mindig semmi. Bella már talált magának egy gyönyörű ruhát. Térdig érő halványkék, szinte már ezüstszínű ruhát választott. Nyakba kötött volt, és az egész ruha a testére volt simulva. Találtunk egy hozzá illő szandált is. Magas ezüstszínű tűsarkú volt. Nagyon szép volt benne.

Mikor a hatodik butikban voltunk, megláttam… Egyszerűen lélegzetelállító volt. Azonnal fel is próbáltam. Még sosem láttam ilyen gyönyörű ruhát. Sötét rózsaszín és fehér színű. Vékony pántos volt, és a ruha rám simulva, kiemelte tökéletes alakomat. A szoknya része a combom közepéig ért, és harangban végződött. Később találtam egy hozzá illő szandált és táskát is. Enyém is magas tűsarkú volt, akárcsak Bellaé, csak ez fehér színű, és a térdemig megkellett kötni. És végül a táska, az is fehér volt.

- Tökéletes. – állapítottam meg.

- Csodásan nézel ki. – áradozott.

- Köszönöm. Te is gyönyörű vagy. – viszonoztam a bókot.

- Köszönöm. – kuncogott. – Majd Alice-el megcsináltatjuk a hajunkat.

- Így van. De addig még van három napunk. Úgyhogy ráérünk.

- Igaz. Jobb, ha most megyünk. Kicsit éhes vagyok.

- Én is.

Betettük a cuccokat a kocsiba, majd vissza mentünk a házhoz, utána pedig indultunk vadászni.