Dawn - Virradat - tizedik fejezet

10. VÁRATLAN LÁTOGATÓ

- JANE. – suttogtam.

Paul és a falka többi tagja, átalakult farkassá, kivéve Sethet. Ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy miért nem. Bellaék pedig támadóállásba helyezkedtek.

- Elég legyen. – mondtam halkan.

- De Sarah, ő a Volturival van. – kezdte Carlisle.

- Ő ellenség. – csatlakozott Edward. Tettek előre néhány lépést.

- Azt mondtam, hogy elég legyen. – üvöltöttem. Feléjük fordultam. – Ha bántani meritek, akkor azt nem ússzátok meg szárazon. – szavaimból csak úgy áradt a fenyegetés és a düh. Biztos vagyok benne, hogy most még rémisztőbben nézek ki, mint mikor Paul ellen harcoltam. – Most menjetek. – ajánlom nekik, hogy menjenek, mert különben tényleg bajuk esik.

Egy pillanatig tétováztak, féltő pillantást vetettek rám, majd elmentek.

- Seth. – morogtam. – Mozdulj.

Megrázta a fejét, utána elment, de éreztem, hogy végig figyeli Jane-t.

Mikor éreztem, hogy elég messze járnak, megszólaltam.

- Miért jöttél Jane? – szegeztem neki a kérdést.

- Azért, hogy figyelmeztesselek. – közölte komolyan.

Arcomon szinte játszottak az érzelmek. Egyszer boldog voltam, mert itt van és talán aggódik miattam. Ezt felváltotta a szomorúság, mert lehet, hogy nem félt, és a múlt is eszembe jutott. Mikor elhagytam őt és Alec-et. Összeszorult a szívem.

- Apánk eljön érted, és nem csak ő…

- Hanem az összes csatlósa. – fejeztem be a mondatot. Arca meglepődöttséget tükrözött.

- Honnan tudod?

Szóval tényleg igaz, jönnek. Akkor valóban látomásom volt, de bármennyire is szeretném megosztani vele ezt a hírt, hogy új és több képességem van, nem merem. Mert tudom, hogy elmondaná apánknak. Ezért nem kockáztathatok.

- Alice látta? – tette fel a mentőkérdést.

- Igen.

- Rendben. Akkor, hogy tudod, én megyek is.

Megfordult, de én előtte teremtem.

- Várj! Áruld el, miért jöttél ide figyelmeztetni? – kérdeztem könyörgő hangon, miközben megfogtam kezeit.

Mélyen a szemembe nézett, majd szólásra nyitotta ajkait.

- Azért mert apánk ezt parancsolta. Azt akarta, hogy tudd és félj. És persze, hogy…

- Készüljek fel.

- Így van.

- Értem. – megszorítottam gyengéden kezeit, és eleresztettem. Ránéztem teljes boldogsággal. – Nagyon gyönyörű lány lettél. – apró mosolyt megeresztett, persze próbálta leplezni. Szóval még van remény.

- Apa mindig azt mondja, hogy olyan vagyok, mint anyu. – nézett rám büszkén, kicsit szomorúan.

- Ez igaz. Tiszta olyan vagy, mint édesanyánk. Egyszerűen gyönyörű.

Szemeiben düh lett.

- Ne merészeld édesanyánkat szádra venni. – morogta.

- Mi lenne, ha elgondolkodnál végre azon, hogy mit mond apánk és mit én. Vajon melyik az igaz? És emlékezz vissza kettejük viszonyára, és az édesanyánk meg az enyémre. Most, hogy már idősebb vagy, talán hinni fogsz nekem, de ha nem akkor majd a harc után. Csak kérlek, gondolkozz el ezen.

Még egy utolsó pillantást vettet rám, majd elment mellettem. Szemei most zavartságról árulkodtak.

- Vigyázz apánkkal. – adtam neki egy utolsó tanácsot. – És hogy van Alec?

- Jól. – kis szünetet tartott. - Hamarosan találkozunk. – úgy mondta, hogy rám se nézett.

Figyeltem, ahogy egyre csak halványodik alakja, majd eltűnt.

- Kérlek, higgy nekem! – suttogtam.

Visszabaktattam a tábortűhöz és a kíváncsiskodok máris előttem termettek. Láttam, hogy nem mernek megszólalni, ezért én kezdeményeztem.

- Azért jött, hogy figyelmeztessen a harcra.

- Na, de miért tenne ilyet az ellenség? – kérdezte hitetlenkedve Sam.

- Apám küldte. Ő akarta, hogy tudjam. Azt hiszi félni fogok. De nagyon téved. – mondtam határozottan.

- És elmondtad Jane-nek, hogy te már tudtad? – kíváncsiskodott Carlisle.

- Igen, de azt mondtam, hogy Alice látta. Vagyis hogy pontos legyek, ő kérdezte, hogy ő látta-e. Én mag csak annyit mondtam, hogy „igen”. Nem kockáztathatok, hogy apám megtudja. Azt se mondtam el, hogy felfedeztem még más erőmet is.

- Értem. Jól tetted. – helyeselt.

- És jól vagy drágám? – simogatta meg az arcomat Esme.

- Igen. – mondtam őszintén. – Annyira jó volt vele, újból szemtől szemben találkozni. – érzékenyültem el. - Igaz, hogy minden évben meglestem őt és Alecet messziről, nehogy észrevegyenek. És így figyelemmel tudtam kísérni felnövésüket. De ez így most akkor is más volt.

- Ezt nem is tudtam. – nézett rám Edward.

- Sok mindent nem tudsz még rólam. Egyedül csak Carlislenak mondtam el. És megkértem, hogy tartsa titokban.

- Így már értem.

A beszélgetést hosszú csönd követte. Biztosan azt gondolják, hogy „Milyen szánalmas. Hogy töltheti azzal az idejét, hogy azokat figyelje, akik kitaszították.”.

- Ne gondold ezt Sarah. Senki sem gondolja így. – nyugtatott Edward.

- Valóban? – megdöbbentem. A többiek bambán bámultak.

- Igen. Azt gondolják, és én is, hogy milyen erős vagy. Hogy ez történt, de te továbbra sem adod fel. Vigyázol rájuk, és figyeled őket a tudtuk nélkül. – a többiek is rájöttek, hogy miről beszélünk, és máris hevesen egyetértettek Edwarddal.

Megnyugodtam, hogy ilyen kedvesek.

Ezek után kínos csend lett.

- Héj! – sikította Alice. Látomása volt.

- Mi az? Mit láttál? – kérdezte ijedten Jasper.

- Nézzetek az égre. – nevetett Edward.

Felnéztünk. És elállt a lélegzetünk.

- Csillaghullás. – mondta lágyan Alice.

- Gyönyörű. – ámuldoztunk.

Hosszú életem alatt, már sokszor láttam ilyet, de ez most más. Olyan meghitt pillanat. Mindnyájan máris feloldódtunk és csöndben figyeltük, a meseszép látványt. Egy óra alatt, több mint száz hullócsillagot is láttunk. Órákon keresztül így ültünk, belefeledkezve a ritkán látott csodába.

Bárcsak én is csillag lehetnék. Sosem lenne semmi gondom vagy bánatom. Nem ismerném a fájdalmat. Boldog lennék örökké. Talán mikor majd meghalok, akkor csillagként születek ujjá. Vajon, milyen életem lenne?

- Unalmas. – suttogta Edward féloldalas mosollyal.

- Lehet. – kuncogtam.

De jó lenne, ha én is gondolatolvasó lennék. Akkor tudnám, hogy ki mire gondol. Akár barát, akár ellenség. És akkor Jane gondolatait is hallottam volna. Vajon mire gondolt?

- Ha hagytad volna, hogy maradjak, akkor most tudnád.

- Tévedsz. Ő tudja, hogy milyen képességed van, ezért lehet, hogy nem az őszinte gondolatait hallottad volna.

- Valóban. Amúgy, miért nem használtad rajta az erődet? – látva értetlenkedő fejem, folytatta. – A memóriatörlést. Ha visszaadtad volna neki a valódi emlékeit, akkor már most veled lehetne.

- Erre nem is gondoltam. De nem tettem volna meg.

- Miért?

- Mert nem trükkel akarom visszakapni őket, hanem a szeretet és a bizalom erejével. Abban reménykedem, hogy ha meghal apám, akkor visszakapják valódi emléküket, ha pedig nem, akkor végső esetben én adom vissza. Amúgy is, teljesen nem lehet kitörölni senki emlékét. A szívük mélyén mindig is tudni fogják az igazságot.

- Értem. – ez volt beszélgetésünk végszava.

Tovább csodáltuk az eget, majd később elköszöntünk, és mindenki haza ment. Én természetesen Carlisle-ékhoz.

Bella:

Mikor vége lett a bulinak, haza hoztuk Renesmee-t aludni. Szegénykém nagyon kimerült volt, de legalább jól érezte magát, mint ahogy mi is. Edwarddal lezuhanyoztunk, majd az ágyra heveredtünk.

- Olyan szép este volt. Persze kivéve azt a pillanatot, mikor megjelent Jane. – kezdtem a beszélgetést.

- Nos, igen. Egy kis időre elrontotta a hangulatot, de utána megint jó lett.

- Sarah, annyira rémisztő volt. – tört ki belőlem. – Sokszor féltem már életemben, de ennyire még sosem. Főleg most, hogy vámpír vagyok. Még így is éreztem, hogy hátrálnom kell, tudtam, ha akarna eltaposna, mint egy hangyát, és ez megrémített. Olyan volt, mint egy… nem is tudom… démon. – találtam rá a megfelelő szóra.

- Ezzel nem vagy egyedül. Már több mint száz éve ismerem, és már sokszor láttam őt mérgesnek, de ennyire még nem. Én is megrémültem. Ha akkor megtámadtuk volna Jane-t, akkor biztosan megölt volna minket. Bárkivel végezne azért, ha megtámadná őt vagy Alecet. És én meg is értem. Képzeld csak magad a helyébe. Ha mondjuk, valaki megakarná ölni Nessiet, bárki is legyen az. Mondjuk, ha Jake vagy Alice. Megölnéd őket.

- Ez igaz.

- Szóval, emiatt ne haragudj rá. Csak a testvérét védte.

- Nem arról van szó, hogy haragszom, mert megértem. Csak az, hogy nem hittem volna, hogy ő ennyire rémisztő.

- Talán azért is félelmetesebb a többi vámpírnál, mert az apja a legelső vámpír. És aki minél erősebb, az annál ijesztőbb is.

A vámpírok világában négy csoport létezik. A gyengék, a közepesek, az erősek és végül az uralkodók. Mindannyian valamelyik csoportba tartozunk.

Például itt van Esme. Ő nem olyan erős, mint mi, és szinte egyáltalán nem rémisztő. Ezáltal a gyengékhez sorolható, mint ahogy az újszülöttek is. Igaz, hogy ők erősek, de nincs taktikájuk, könnyen kiismerhetőek. És ide tartozik Carlisle is.

A közepes csoportba sorolhatók Alice, Rose és Emmett. Az ide tartozók vagy erősek, vagy taktikázni tudnak. Hogyha Alicenek nem lenne jövőbelátó képessége, akkor a gyengékhez lenne sorolható. De még ezzel a képességével sem tudná legyőzni az úgymond erőseket. Mondjuk Sarah egy pillanat alatt megtudná ölni őt. Akkor lenne terve, akár nem. Emmett ő csak az erejére támaszkodik. Nála ez a baj.

Te drágám, Jasper és én mi az erősekhez tartozunk. Ide tartozik Jane és Alec is. Mi a harcban is jók vagyunk, és taktikázni is jól tudunk.

És végül az utolsó csoport az uralkodók. Ide csak két ember tartozik. Sarah és Dark. Ők fajunk legerősebb vámpírjai. És ez a megjelenésükön is látszik, hogy fölöttünk állnak. Ők a leggyönyörűbbek mind közül és egyben a legrémisztőbbek. És persze nekik van a legtöbb képességük. Ez is mutatja, hogy mekkora hatalmuk van. Igaz hogy Jane és Alec és Dark gyermekei, de ő nekik csak egy képességük van. Vagy csak mi ennyiről tudunk, de azok is a legveszélyesebbek. Lehet, hogy majd egy napon ők is elérik a legmagasabb szintet, bár én nem hiszem.

- Miért? – szólaltam meg hosszú ideje először.

- Mert mikor Sarah volt annyi idős, mint ők, már jóval erősebb volt. Talán ő azért is ilyen erős, mert ő az első szülött gyermek. Bár ezt nem lehet tudni.

- Na és miből gondolod, hogy Sarah és Dark egy szinten vannak? Hiszen Sarah azt mondta, hogy az apja sokkal erősebb nála.

- Igazából ezt nem tudhatom biztosra, de valamiért így érzem. És nem csak én, hanem az egész családunk. Sarah azért vélekedik így erről, mert mikor megküzdöttek akkor veszített. De hát akkor még csak egy gyerek volt. Azóta pedig minden egyes nap, keményen edz, hogy egyszer legyőzhesse. Csak az a baj, hogy nem hisz magában. Úgy véli, ő sosem fog Dark közelébe érni. De nagyon téved. Erős, főleg közelharcban. Dark csak annyiból jobb, hogy ő neki nagyon sok képessége van. És a legveszélyesebb az, hogy tudja irányítani az öt elemet. Viszont az is lehet, hogy ez az erő Sarahban is megvan, csak még nem fedezte föl.

- Értem. Végül is tényleg nagyon erős, bár azt nem tudom, hogy Dark milyen. Na és mi van Aroékkal? Ők melyik csoportba tartoznak?

- Régen, mikor még új, fiatal vámpírok voltak, akkor az erősek közé, most már… - gondolkodott el. – …a gyengék közé.

- És mitől gyengültek le ennyire?

- Azért, mert azután hogy ők lettek a Volturi vezetői csak ültek a „trónukban” és szinte ki sem mozdultak. Vladimir és Stefan is ezért ilyen. Bár ők annyira nem, mert mikor fellázadtak utána sokat harcoltak és menekültek.

- Ha mi is több ezer évig élünk, akkor előfordulhat, hogy mi is úgy végezzük? – ijedtem meg.

Felnevetett.

- Csak akkor, ha ki sem mozdulunk a házból. Úgyhogy nyugi, minket ez a veszély nem fenyeget.

- Akkor jó. – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten. – Amúgy emlékszel Seth viselkedésére? Mikor itt volt Jane. – értetlenül nézett rám. – Ő volt az egyetlen, aki nem változott át farkassá. Vajon miért nem?

- Ez érdekes, észre sem vettem. Tejesen lekötötte a figyelmemet Jane. – elgondolkodott. - De majd holnap kiderítjük. Biztosan semmi komoly.

- Remélem. De mi lenne, ha most inkább… - huncutul vigyorogtam. - …magunkkal törődnénk. – simítottam végig csupasz mellkasán.

- Hm… Benne vagyok. – gyorsan levetkőztetettük egymást, majd teljes testsúlyával rám feküdve, vad csókolózásba kezdtünk. Mivel már nem voltam újszülött, ezért nem kellett visszafognom magamat. Teljesen kitudtuk élvezni a pillanatot. Többet nem kellett attól félnünk, hogy kárt teszünk a másikban. Végre eljött a mi időnk. Hátára fordítottam, így átvéve az irányítást. Majd megfeledkezve mindenről, elmerültünk a gyönyör birodalmában.

- Akkor te is velünk akarsz jönni La Pushba? – kérdezte Edward.

- Naná. Érdekel, hogy mi baja volt Sethnek. Vajon miért viselkedett így a húgom jelenlétében?

- Hamarosan kiderül. – mondtam. – Induljunk.

- És velem mi lesz? – lépett elénk Renesmee.

- Gyere édesem. – tárta ki karjait Edward. Renesmee máris a nyakába ugrott. Beszálltunk szépséges autómba és elszáguldottunk.

Már La Pushban voltunk, és éppen Sethék háza felé sétáltunk. Úgy érzem, hogy itthon van. És nincs egyedül. Jake is itt van. Biztosan megérezték az illatunkat, mert kijöttek a házból. Egyenesen felénk tartottak, majd Jake a földön álló Renesmee felé nyújtotta hatalmas kezét, hogy ő megfogja.

- Nem baj, ha mi lemegyünk a partra sétálni? – kérdezte.

- Nem, de hogy. Menjetek csak. – mondtam.

- Úgyis Sethtel négyesben szeretnénk beszélni. – csatlakozott Edward.

Seth arcán rémület futott át.

- Mi a baj? – kérdezte Sarah meglepetten.

- Jake. – mondta még mindig ijedten.

- Nyugi haver. Nekik elmondhatod. – azzal hátat fordított, és kézen fogva elment Renesmeevel.

- Hát ez érdekes. – gondolkodott el Edward.

- Micsoda?

- Majd mindjárt elmeséli nekünk Seth. Éredekes lesz az egyszer biztos.

Bementünk Seth kis apró házába, és leültünk a konyhában. Mivel Sue apuval lakik, ezért Seth és Leah csak ketten élnek itt. De úgy látom, elég rendesen tudnak magukról gondoskodni.

- Ki vele Seth. Mi folyik itt? – milyen türelmetlen ez a Sarah. Bár már engem is megöl a kíváncsiság.

- Én… - szorította össze ajkait. – Bevésődtem Janebe.

A meglepődöttségtől meg sem bírtunk szólalni. Gyorsan ránéztem Sarahra, féltem attól, hogy rátámad Sethre vagy valami. De furcsa módon, csak ült a székben kővé dermedve, arca pedig kifejezéstelen volt. Vajon mire gondolhat most? Elvégre mégis csak ők ketten pár napig együtt voltak. Persze nem történt semmi közöttük, de akkor is furcsa lehet ez most neki, hogy a húgába vésődött be. – megfogtam Sarah kezét, és bátorítóan megszorítottam. - Nem hiszem el, hogy egy vámpírba… Jó igaz, hogy Jake Renesmeebe vésődött be, de ő csak félig vámpír. De persze az is fura számomra. Szegény Seth. Annyira sajnálom. Hiszen Jane ő más, mint mi. Ő rossz. És nem hinném, hogy…

- Mit mondtál? – nézett rám Sarah fenyegetően.

- Én? Semmit. – vajon mi baja van?

- Ne hazudj. – morgott.

Levettem róla a kezemet.

- Nem mondott semmit. – állt fel Edward, mellénk lépve.

- Azt mondta, hogy Jane „rossz”. – nézett dühösen.

- Én nem hallottam, hogy megszólalt volna. – nézett ránk Seth.

- Ezt én csak gondoltam. De nem mondtam ki.

Mind a négyünknek kikerekedtek a szemeink.

- Csak gondoltad? – dühe máris elpárolgott.

Bólintottam.

- Szóval te is gondolatolvasó lettél. – állapította meg Edward.

- Úgy tűnik. – tenyerét maga felé fordította és elmerengve nézte.

- De ezt nem értem. Hogy láthattad Bella gondolatait, mikor én nem láttam, és most sem látom. Felnyitottad egy pillanatig is a pajzsot?

- Nem.

- Sarah. Most látod, hogy mire gondolunk?

- Nem. Semmit sem.

- Érdekes. – töprengett el Edward. – Mi történt mikor hallottad? Csináltál valamit?

- Fogta a kezemet. – még mindig a tenyerét tanulmányozta. – Azt hiszem a kezemben van az erő. - felém fordult. – Megérinthetlek?

- Persze. - tartottam felé karomat. Kézfejével érintett meg.

- Gondolj valamire. – nézett rám.

Annyira sajnálom, amit az előbb gondoltam Janeről. Kérlek, ne haragudj. – mondtam magamban.

- Na, gondolsz már?- türelmetlenkedett.

- Igen.

- Hm… Nem hallok semmit. Akkor próbáljuk meg tenyérrel. – fordította meg kezét. Így már a tenyerével érintett.

Annyira sajnálom, amit az előbb gondoltam Janeről. Kérlek, ne haragudj. – mondtam magamban ismét.

- Semmi baj. – arcára óriási mosoly ült ki. – Nagyon érzékeny vagyok arra, ha valaki rosszat mond a tesóimról. Nem haragszom. És te ne haragudj, hogy ilyen forrófejű vagyok.

- Nem haragszom. Nincs miért. – mosolyogtam.

- Sikerült. – ámuldozott Edward. – Hihetetlen. Még Bella agyába is betudsz hatolni, annak ellenére, hogy fent van a pajzsa. – szünetet tartott. – Ez nem fair. – fakadt ki. – Te miért tudod látni a gondolatait és én nem?

Hú… Még sosem láttam ilyen hisztisnek. Egy pillanatig meg is sajnáltam. De csak egy pillanatig.

- Igen, én is. – értett egyet velem Sarah. Még mindig rajtam volt a keze.

- Micsoda? Miről beszéltek? – húzta össze szemöldökét.

- Semmi. – mondtuk huncutul. Elengedett.

- Szóval csak akkor látom valakinek a gondolatait, ha tenyérrel érintem. – gondolkodott el. – És memóriát is úgy tudok törölni, hogy tenyérrel érintem. Szóval…

- Szóval a te erőd a tenyeredben lakozik. – mondta Edward.

- Így van. Vajon még mikre vagyok képes?

- Hamarosan kiderül.

Bólintott.

- De most térjünk vissza hozzád. – mutatott Sethre. – Szóval a húgom lett a bevésődésed tárgya. Tudod mivel jár ez? – kérdezte az állát simogatva.

- Mivel? – nézett rá ijedten.

- Azzal, hogy ha összejöttök, a sógorom leszel. - tört ki belőlünk a röhögés.

Seth mélyet lélegzet megkönnyebbülésében.

Edward a vállára tette a kezét.

- Nyugi.

- Azt hittem, hogy nem fogsz örülni annak, ha megtudod. – mondta Seth.

- Miért ne? Hiszen jól kijövünk, és örülnék is neki, ha egy ilyen srác lenne a húgom barátja. Persze azt nem tudom, hogy ő hogyan vélekedik erről. Vagyis azt igen, hogy most hogyan… De hogy később… Azt nem tudni. Viszont azt tudom, mikor gyerekek voltunk, és találkoztunk a ti fajtátokkal, akkor barátságot kötött velük. De hát ki tudja, azóta milyen lett, ebből a szempontból. Lehet, hogy apám bemesélt dolgokat neki rólatok. – Seth elkenődött arcát látva, Sarah gyorsan folytatta. – De ne aggódj. Mindent megteszek azért, hogy újra a régi legyen. És hogy együtt legyetek.

- Köszönöm. – hangja teli volt hálával.

- Jobb, ha most indulunk, mert mindjárt kezdődik az edzés. – szólalt meg Edward.

- Ez igaz. Menjünk. – mondta Sarah.