Rövid boldogság

Sziasztok! Jó rég nem töltöttem már ide fel valamit, úgyhogy most eljött az ideje!:) Írtam egy rövid történetet, remélem tetszeni fog nektek!:) Puszi

Rövid boldogság

Egy csodálatos meleg délután, Sophie Scott úgy döntött ideje felülkerekednie balszerencse sorozatán és kilépnie a szabadba, főleg ha már egészen Florida partjaikig utazott, kisebb-nagyobb szerencsétlenségek közepette.

Sophie egy New York-i lány volt, aki egész életében a Nagy Almában, azon belül Manhattan-ben élt. Teljes szívéből gyűlölte a várost, ugyanis azt hitte az minden fájdalma forrása. De amint felszállt a repülőre és megérkezett a napos Florida-ba rájött, az egész világ gyűlöli. Nincs számára megfelelő hely.

Mint ahogy minden fájdalomnak, az övének is volt kezdete.

Minden azon a napon kezdődött, mikor szülei 16 éves korában meghaltak egy tragikus autó balesetben.

A lánynak mindaddig a napig normális élete volt, és csakis tinédzser gondokkal küzdött. Gondolatai a fiúk, a barátok és a ruhák körül forogtak. Nem volt semmi gondja. Boldog volt. De amint megtörtént a tragédia, élete más irányt vett. Mindez már négy éve történt, de azóta folyamatosan balszerencsének van kitéve. Már nem tudják foglalkoztatni az olyan apróságok, hogy mit vegyen fel – régen majd megőrült reggelenként -, ma már csak találomra kivesz egy ruhadarabot és kész. Sminkel sem vesződik, ahhoz képest, hogy évekkel ezelőtt órákig torlászkodott a tükör előtt.

Mára már csak egy valamire tudott gondolni. A boldogságra. Mindennél jobban vágyott arra, hogy végre ismét boldog lehessen, s ne kelljen nap mint nap megalázkodnia emberek szeme láttára, s ne féljen kilépni a házból.

Egy nappal ezelőtt érkezett meg a tengerparti apartmanba, melyet két hétre bérelt ki. Repülővel szállta át az eget, s már az sem volt balszerencse mentes. Az üdítőt - melyet rendelt - az ölébe öntötte mikor kicsit megremegett a gép, a sós mogyoró pedig az arcába robbant, mikor kinyitotta a zacskót. Ezek még apróságok voltak, ahhoz képest mik szoktak vele történni. Mikor megérkezett a gép, taxival elment autót bérelni, s miután már egyedül volt az úton, lerobbant a kocsi. Ekkor jött rá, nem csak New York utálja.

Felvett egy bikinit, s rá egy nyári ruhát, majd ment is a homokos part felé. A homokhoz érve, levette papucsát, s élvezte, ahogy a forró szemcsék bizsergetik talpát. Sophie oldalra tekintett, meglátott egy sziklás partot. Gyönyörű volt.

Séta közben élvezte az enyhe, de hűsítő szellőt, mely meglobogtatta mellig érő hullámos szőke haját. Szinte minden férfi, aki mellett elment, utána fordult. Ezt sosem értette, hiszen nem tekintette magát szépnek, de valójában lélegzetelállító teremtés volt. Csupán ő nem vette észre. Próbált nem venni tudomást a kiéhezett hiénákról, de kicsit nehéz volt, ugyanis néhányan utána fütyültek, sőt akadt olyan tapintatlan férfi is, aki utána kiáltott. És ha ez még nem lett volna elég, a féltékeny nők hadával is szembe kellett szállnia.

Állát felszegve, kecses léptekkel elvonult a kíváncsi szemek elől, majd mikor már kezdett örülni, hogy ma nem történt vele semmi rossz, egy puffanást érzett feje búbján. Megállt, mereven megtapogatta feje tetejét. Nedveset tapintott.

- Klassz – morogta.

Ennyit arról, hogy a mai napja jó lesz.

Levette ruháját, a homokba dobta, s már ment is a csillogóan kék víz felé. Derékig bement, majd fejét előre döntötte és tisztára mosta haját. Néhány perc áztatás után, hátra lendítette haját, melyből hatalmas cseppek hulltak a vízbe.

Nedvességtől fénylő testtel kisétált a partra, ruhájáért nyúlt.

- Vigyázz! – Kiáltotta valaki.

Azonnal felkapta fejét, de pont abba az irányba nézett, ahonnan egy száguldó labda tartott felé. Nem volt ideje elhajolni, s reflexe is már évek óta cserbenhagyja.

A homlokon ért találattól hanyatt vágódott.

- Te jó ég! Jól vagy? – Futott hozzá egy fiú.

Kinyitotta szemét, kicsit fájt a feje, de gondolta: „Volt már ennél rosszabb is.” Elfogadta a fiú segítő kezét, és talpra kecmergett.

- Igen jól. Köszi.

Segítőjére nézett, s majd elolvadt annyira tetszett neki, amit lát. Sose látott még ilyen jóképű fiút. Magas volt, napbarnított, s tépett barna haja kuszán állt. Izmos testén az izzadság nyomait lehetett felismerni. Röpladázott.

- Sajnálom, az én hibám volt – kétségbe volt esve. – Remélem, nem ütöttelek meg túlságosan.

- Nem, dehogyis. Jól vagyok – nagyon kellett koncentrálnia, hogy értelmes szavakat tudjon mondani.

A fiú, meleg barna szemeivel nézegette a lány homlokát, nem e lát rajta sérülést, majd meg is tapintotta. Sophie-nak ez a gesztus nagyon is kedvére való volt. Élvezte a fiú közelségét. Ezt egyre vörösebb arca jól kimutatta.

- Nincs kedved most meginni valamit? Csak, hogy biztos legyek benne, nem esett semmi bajod – mosolygott kedvesen, de ugyanakkor attól tartott, hogy a lány visszautasítja.

Egy pillanatig eltöprengett válaszán. Sophie, azon gondolkodott, hogy vajon a fiú direkt ütötte felé a labdát, hogy aztán elhívja valahova, vagy csupán a véletlen műve? Rejtély. De hát nem tökmindegy, hiszen az a lényeg, hogy lehetséges tetszik a fiúnak, akkor meg minek bonyolítja túl?

- Benne vagyok – mosolygott végre a lány.

A fiú szeme felcsillant, s a labdát visszadobta barátainak.

- Christian vagyok – nyújtotta kezét.

- Én pedig Sophie – kezet ráztak.

A bemutatkozás után, egy csodálatos délutánt töltöttek együtt. Végig egy kávézóban ültek, és nagyokat nevetgéltek. Sophie már régóta nem mulatott ilyen jól. Nagyon hálás volt Christian-nak, amiért fejbe találta. Órákon keresztül csak beszélgettek, s a lány megtudta, hogy a fiú itt él és ügyvédnek tanul. Nem csak szívdöglesztő, de még okos is. Mint kiderült az érdeklődési körük különböző, de mégis tökéletesen megértik egymást.

Miután lement a nap Christian hazakísérte a lányt, s másnapra randevúra hívta. A lány boldogan beleegyezett a másnapi találkozóba, s vadul dobogó szívvel feküdt le aludni.

Három nap múltán, Sophie dalolászva lépett ki a fürdőből. Azóta nem érezte ilyen jól magát, hogy a szülei meghaltak. Azóta csak keserűség, fájdalom és a magány volt a társa, de most egy új fejezet nyitódik életében. Az elmúlt három napban, egyetlen szerencsétlenség sem történt vele, ami meglepő volt. Vajon Christian felbukkanásának köszönheti? Bizonyára.

Az első találkozásuk után, minden nap elmentek valahova. Volt hogy enni mentek, moziba vagy egyszerűen csak a parton sétáltak. Hamar egymásba szerettek, s ez csak fokozódott. Sophie végre boldog volt. Teljesült vágya. Végre rátalált arra a férfira, akire már oly régóta várt. A fiú iránti szerelme kezdett ismét lelket önteni belé, élete felpezsdült.

A mai napon megint csak találkoznak, azért ilyen lelkes már kora reggel. Nála fog este vacsorázni a fiú, úgyhogy még bőven maradt ideje a készülődésre. Sophie már tűkön ülve várja az estét, s el is döntötte, hogy mit fog főzni. Nagy boldogan kikereste a receptet az Interneten, a hozzávalókat felírta egy cetlire. Gyorsan magára kapott valami ruhát, haját lófarokba fogta – szülei imádták mikor így hordta -, és már ült is be a bérelt autójába.

Sajnos nem tudott közel parkolni a bolthoz, mert a parkoló teli volt, de még ez sem tudta lelombozni kedvét. Miután minden hozzávalót megvett, szatyrokkal indult vissza kocsijához. A zebránál éppen piros volt a lámpa, ezért megállt. Amint zöldre váltott, körül nézett – csak egy kocsi jött, de még az is messze volt, és úgyis piros az autósoknak a lámpa -, és már ment is. A szemben lévő járdán – ahova tartott -, egy kis gyerek nevetése csendült fel, mire Sophie oda kapta zöld szemeit. Régóta vágyik már egy gyermekre. Csodálattal nézte a kisfiút, amint édesanyját a játékból felé húzza. „Milyen édes.” – Gondolta.

- Vigyázzon! – Kiáltotta egy ismeretlen hang.

Sophie már csak ennyit hallott: Dudálás, éles fékcsikorgás és egy hatalmas csattanás.