:)

Sziasztok! Szeretném elmondani, hogy az első történetemet, amit írtam kijavítva elkezdtem feltöltögetni újból. Mivel úgy gondolom a Dawn - Virradat óta elég sokat fejlődtem, ezért átolvastam, és elég sok hibát véltem felfedezni benne. Sok a szó ismétlés, helytelen a fogalmazás... stb. Végül úgy döntöttem, hogy átírom, és ismét feltöltöm. Néhány újabb dolgot belefűztem a szereplőkről, de azokat megtaláljátok a "Szereplők Adatai" név alatt. A kijavított fejezeteknek a szövege pirossal és fehérrel van írva, mint az új fejezeteké is. Remélem, hogy tetszeni fog, és elolvassátok!:) És köszönöm szépen a 13 rendszeres olvasót!:D Puszi Kriszti

Dawn - Virradat 2: Full Moon - Telihold - ötödik fejezet

5. KÉPTELEN IGAZSÁG

NÉHÁNY NAP ELTELTÉVEL Ann ismét kezdett a régi önmaga lenni.

Sokat járt La Pushba Jake-hez és Billy-hez. - ó, igen, Jake már visszajött, de ezt majd később. - És természetesen velünk is nagyon sok időt töltött, itt nálunk a Cullen házban. Edward-ékkal nagyon jól kijön és persze a fiúk imádják őt. Szinte egésznap Ann-en lógnak, és ami ebben meglepő, hogy még Jasper is. Nagyon kedvelik. Nem is csodálom. Hiszen Ann annyira szeretetre méltó és kedves lány, hogy nincs olyan, aki ne kedvelné.

Éppen a Cullen házban sétáltam le a lépcsőn, amikor meghallottam Carlisle fel alá járkálását a nappaliban.

- Valami baj van? – léptem be a szobába.

- Csak Ann és az-az ismeretlen lány… Nem találtam semmit, ami megmagyarázná Ann eltűnését, memória kihagyását és azt, hogy nem éreztük az illatát. No meg a fehér hajú lányról sem olvastam semmit. És az a néhány srác, akik… Azt tették Ann-el. Ők is eltűntek. – aggódás terült el, a mindig oly nyugodt arcán. – Valami nagyon nincs rendben. Nem tudom, hogy mi folyik itt Bella.

- Ne aggódj, majd rájössz. – tettem vállára kezemet.

Bízom benne. Tudom, hogy megtalálja a magyarázatot.

- Azt hiszem, hogy felhívom Sarah-t. Ő biztosan többet tud, mint én, és a könyvtárukban is sokkal több információ van, mint amihez én hozzáférhetek. Remélem, tud segíteni. – sietett fel az irodájába.

- Remélem. – suttogtam.

Akaratlanul is felidéztem a pillanatot, mikor Jake és Rose visszatértek Forks-ba.

- Na, találtatok valamit? – siettem hozzájuk, amint beléptek az ajtón.

- Eltűntek. – mondta Rose dühösen.

- A szomszéd állítása szerint, miután Az történt, nem ment vissza a lakásba az a görény. – csatlakozott Jake. - Azóta egyiket sem találják. Elmentünk a szüleikhez, de azok sem tudnak semmit. Egyszerűen nyomuk veszett.

- És ez még nem minden. Megtudtuk, miután Ann eljött Los Angeles-ből, arra rá néhány nappal támadások voltak. Vámpírok voltak az elkövetők, méghozzá újszülöttek.

- Gondoljátok, hogy azt a négy barmot változtatta át valaki? – fonta össze kezeit Jasper.

- Ne siessünk előre. Nem tudhatunk semmit sem biztosra. – gondolkodott higgadtan Carlisle.

- Szerintem tényleg ők azok. Emlékezzetek csak vissza… Mikor a teliholdas éjszaka volt, vámpírok jöttek Forks-ba, és megöltek néhány embert. Mi van akkor, ha Ann-t keresték? – állt fel idegességében az eddig ülő Emmett.

- Ez ésszerű magyarázat. – értett egyet Alice.

- Ne gondoljunk máris a legrosszabbra. – próbált mindenkit nyugtatni Esme.

- Az lenne a legjobb, ha vigyáznánk Ann-re. – mondtam aggódó tekintettel.

- Úgy, mint anno rád? – mosolyodott el Edward.

- Így van.

- Igen, ez lesz a legjobb. – értett egyet Carlisle. – Ki lesz az első?

- Majd én. – szólalt meg Jake előttem. – Elviszem éjszakára La Push-ba, de előtte még értesítem Sam-éket a fejleményekről.

- Rendben.

Azóta minden nap más figyeli Ann-t, persze a tudta nélkül. Nem akarjuk, hogy megijedjen, ezért döntöttünk így.

Ma Alice-en és rajtam volt a sor, így úgy döntöttünk, hogy nálam fog aludni, de előtte, hogy ne unatkozzon programokat szerveztünk.

- Szerintem ez jól állna neked. – tartott egy csinos kis felsőt Ann elé.

- Húú… Ez tényleg jó. Meg is veszem. Köszi. – mosolygott.

Órákon keresztül voltunk a plázában Port Angeles-ben, majd utána visszamentünk Forks-ba egy élelmiszer boltba. Igaz, hogy mi vámpírok nem eszünk emberi ételt, de Renesmee, Ann és Jake annál inkább.

Alice és én előbb jöttünk ki a boltból és a falka néhány tagjával találtuk szembe magunkat. Ők voltak az egyetlenek, akikkel Ann még nem akart találkozni, persze ő arról nem tudott, hogy ők majdnem minden nap a közelében vannak. Talán nagyon is emlékeztetik azokra a férgekre.

- Helló. – köszöntek vidáman.

Mint mindig most is cukkolták és lökdösték egymást.

- Sziasztok. – köszöntünk mi is.

- Óóó… - megálltak, mikor meglátták, ahogy Ann kisé lemaradva, de kisétál a boltból és egyenesen felénk tart.

Tudták, hogy mi történt vele, ezért is próbáltak távolságot tartani.

Ann amikor meglátta a fiúkat egy pillanatra megtorpant, majd mélyet sóhajtott, és mellénk lépett.

- Sziasztok. – köszönt kissé bátortalanul.

- Szia. – mondták ugyanolyan hangsúllyal.

Egy kevés ideig csöndben figyeltük egymást, majd Paul törte meg a csendet.

- A tábortűz óta nem is találkoztunk. Hogy vagy? – kérdezte kedvesen.

- Öm… Köszi, jól. – nézett rá zavarodottan. – Sajnálom, de nem emlékszem a nevedre. Egyikkőtökére sem.

- Jaj, hát persze. Hiszen kiesett neked az a nap. – csapta fejbe magát Quil. – Én Quil vagyok.

- Jared.

- Én pedig Paul.

- Én meg Ann. – látszik, hogy megkönnyebbült, mert elmosolyodott.

- Szép a mosolyod. – húzta csibészesre ajkait Paul.

- Öm… - pirult el. – Köszönöm. – kuncogott.

Látom ezt nem tudja kinőni. Régen is, ha egy fiú kedveset mondott neki, elpirult és kuncogni kezdett.

Ann és Paul teljesen elmerültek egymás szemeiben, majd mikor Ann telefonja rezegni kezdett megszakadt szemkontaktusuk.

Nehézkesen elővette zsebéből a telefont és elolvasta az sms-est, amit kapott.

Boldog arcát hírtelen a teljes rémület váltotta fel, miközben egész teste teljesen elfehéredett és remegni kezdett.

- Mi a baj? – kérdezte aggódó tekintettel Alice.

Ann nem szólalt meg, csak bámult ijedten maga elé.

Kikaptam kezéből a telefont és a képernyőre néztem.

- „Hol vagy édesem?” Küldte… - elöntött a mérhetetlen düh, mikor megláttam az üzenet feladóját. – Stev. – mondtam ki fogcsikorgatva.

- Jaj, ne. – nézett Alice Ann-re. – Vigyük el hozzánk.

- Rendben.

Két oldalról megtámasztottuk és a kocsihoz vezettük.

- Mi is megyünk. – mondta Paul türelmetlenül.

- A háznál találkozunk. – csatlakozott Jared.

Bólintottam.

- Gyere. – segítettem ki a kocsiból. – Karjaim közé kaptam és berohantam vele egyenesen Edward régi szobájába.

Óvatosan letettem az ágyra és betakargattam. Mióta jött az-az sms azóta egy szót sem szólt.

- Mi történt? – hallottam meg az előszobából Esme hangját.

Lerohantam a lépcsőn egyenesen a szobába.

- Mindenki jöjjön ide. – mondtam félhangosan, hogy a kint lévők is hallják.

Nem telt bele néhány másodpercbe, és már az egész Cullen család, plussz még a farkasok is itt voltak. Vagyis csak Jake, Paul, Jared, Quil és Sam.

- Mond már Bella. – idegeskedett Edward.

- Stev. – már attól, hogy kimondtam ezt a nevet a hányinger kerülgetett. – Írt Ann-nek.

- Micsoda? – dühöngött Rose.

- Mit írt? – kérdezte Jasper.

- Hol vagy édesem? – osztottam meg velük az üzenetet.

- Szóval az már biztos, hogy ez a dög keresi Ann-t. – szorította ökölbe kezeit Jake.

A telefon újra rezegni kezdett.

- Újabb sms? – érdeklődött Sam.

- „Ne bujkálj. Hamarosan úgyis megtalálunk és folytatjuk a játékot. Már nagyon hiányzol.” – olvastam fel az undorító szavakat.

- Csak tolják ide a képüket, én széttépem őket. – remegett Jake teste.

- Nyugodj meg. – csitítatta Sam.

- Ann védelmét megduplázzuk. – állt elő a tervvel Jasper. – És sokkal többet fogunk járőrözni. Nem hagyhatjuk, hogy bármi baja essen.

- Miért történik ez? – meredek a padlóra remegő ajkakkal.

- Elkapjuk őket. Nem hagyjuk, hogy a közelébe férkőzzenek. – ölelt meg Edward.

Néhány nap elteltével, Ann-nél nem történt semmi változás. Egész nap csak a szobában van és fekszik. Csak akkor kel fel, ha eszik vagy a fürdőbe megy. Mióta megjött az a két sms, azóta nem tette ki a lábát a házunkból. Még a szobát is fél elhagyni.

- Azok a rohadékok… Nem elég, hogy tönkre tették az életét, de még folytatni is akarják? – üvöltöttem, az erdőben jó messze a háztól, nehogy Ann bármit is meghalljon.

- Megtaláljuk őket és széttépjük a nyomorultakat. – próbált nyugtatni Edward.

- De akkor is… Hát nem érted? Végre kezdett ismét önmaga lenni, aztán újból körbevette a sötétség. Ezt már… Nem fogja bírni. – remegett egész testem, mint akiből mindjárt kitör a zokogás.

- Jól van, jól van. – ölelt meg ismét. – Cssss… - simogatta hátamat nyugtatásképpen. – Minden rendben lesz, érted? Minden rendben lesz. – halkult el hangja.

Miután kidühöngtem magam, visszamentünk a házba.

- Van egy kis gond. – állt elénk Sam.

Még, hogy minden rendben lesz, ugye? – néztem szúrósan férjemre.

- Mi a gond? – kérdezte Edward.

- Telihold lesz ma.

- A franc. Teljesen elfelejtettem.

- Nem vehetjük le róla a szemünket. Folyamatosan figyelnünk kell. – mondta szigorúan Carlisle.

- Sarah nem hívott még? - kérdeztem

- Nem. De azt mondta, amint meg tud valamit máris hív.

- Remélem minél előbb.

Felmentünk abba a szobába, ahol Ann volt, és a szoba különböző részeiben mindannyian elhelyezkedtünk. Ann tudomást sem véve rólunk tovább feküdt rezzenetlen testtel.

- Ez furcsa. Már egyáltalán nem remeg. – suttogtam.

- Valóban. – néztek rá a többiek is.

- A legutóbbi teliholdnál azt mondta Ann, hogy mikor felkelt reggel, akkor máshogy érezte magát. Jobban. Talán most is ugyanaz van. – mondta Rose.

- Érzitek? – kérdezte Jasper.

- Mégis mit? – vonta fel szemöldökét Paul.

- Ann-nek nincs illata. Tegnap még volt, de ma már semmi.

- Ne lankadjon a figyelmetek. – szólt ránk Carlisle.

Nem tudok tétlenül várakozni, ezért felálltam és az ágyhoz sétáltam.

- Ann, jól vagy? – érintettem meg kezét.

Szeme hírtelen kipattant és lassan felült.

- Már nem azért Bella, de szerinted, hogy vagyok? Légy szíves ne idegesíts az ostoba kérdéseiddel. – mondta lenézően.

Meglepődöttségemben egy hang sem jött ki torkomból. Mozdulatlanul álltam egy helyben és néztem gúnyos tekintetét.

Még sohasem viselkedett így velem. Mégis mi baja van?

- Ann… - remegett hangom.

Sóhajtott.

- Mi va… - amint nekikezdett a mondatnak a hold világította be a szobát.

Eltűnt.

- Ann… - üvöltöttem.

Mindenki azonnal talpra ugrott és a szobában cikázott a szemünk.

- A franc… - csapott bele a falba Jake.

- Ahogy megbeszéltük. Szétválunk. Indulás. – mondta sietősen Carlisle.

Kirohantunk a házból és négy személyes csapatokban más-más irányba mentünk.

Az én csapatomban Carlisle, Jared és Sam voltak.

Már négy órája keressük Ann-t, de sehol semmi. Még azt a fehérhajú lányt sem láttuk. Remélem, hogy nincs semmi baja, és hogy hamarosan megtaláljuk a magyarázatot erre az egészre.

- Várjatok – szólalt meg Carlisle mögülünk. – Ez Sarah. – nézett telefonjára. – Szia.

- Szia. – hallottam meg Sarah kellemesen fülcsendítő hangját. – Az a fehérhajú lány miatt hívlak.

- Végre. – suttogtam.

- Mit tudtál meg?

- Könyvekben egyenlőre semmit sem találtam. És az idősebb vámpírok sem tudnak semmit. Már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is találok valamit, de néhány percel ezelőtt beugrott egy történet, amit régen édesanyám mesélt. A történet egy lányról szólt, akinek családját egy bandita megölte. Imádkozott az istenekhez, hogy segítsenek neki bosszút állni azon az emberen. Ekkor egy hosszú fehérhajú gyönyörű nő jelent meg előtte. Azt ígérte, hogy segít neki beteljesíteni akaratát. A lány ijedten figyelte, majd megkérdezte, hogy ő kicsoda. A nő csak annyit mondott, hogy a Holdistennője. Az istennő beleköltözött a lány testébe, de csak telihold éjszakáján tudta irányítani a testét és vette fel saját alakját. E napokon mielőtt még eljött volna az éj, a lány furcsán viselkedett. Nem volt önmaga. Néhány hónap múlva rátaláltak a gyilkosra és pont teliholdas éjszaka volt. A nő átvette az irányítást a lány teste felett és megölte a férfit. A lány mindvégig tudatában volt annak, hogy mit tesz, de nem állította meg az istennőt, pedig ha akarta volna, megtehette volna. Miután így együtt végeztek a férfival az istennő kilépett a testéből.

- Szóval azt mondod, hogy egy istennővel állunk szemben? – hitetlenkedett Carlisle.

- Hogyha igaz a mese. Akkor igen.

- Rendben. Köszönöm a segítséget.

- Várj.

- Igen?

- Nem mondtam el a történet végét. Miután kiszállt a testéből, a lány – szünetet tartott. - meghalt.

- Hogy mi? – kerekedtek el szemeim.

- Mielőtt még beleszállt volna a lány testébe alkut kötöttek. Amint az istennő segít véghez vinni tervét, elveszi a lelkét. A lány beleegyezett és így megköttetett az alku. Carlisle… Ha valóban igaz ez a történet, akkor a barátnőtök nagy veszélyben van. Nem tudok semmit, hogy hogyan lehetne megszakítani ezt az egyezséget, de ígérem, hogy tovább kutatok. – mondta együttérző hangon.

- Rendben. Köszönjük Sarah.

Kinyomta a telefont.

- Bella. – nézett rám gyászosan.

- Ne… - emeltem fel kezemet. – Ann, nem tenne ilyet.

- Biztos vagy benne?

Képtelen voltam válaszolni erre a kérdésére.

Ann nem tudna megölni senkit. Ő nem az a fajta. És az életét sem áldozná fel, azért hogy bemocskolja kezét ilyen férgek miatt. Nem kötne alkut senkivel, semmilyen formában. Ő tipikusan az a fajta lány, aki kerüli a bajt.

Halk morgás szakított ki gondolatmenetemből.Sam felé fordultam, aki mereven figyelt előre. Követve tekintetét, megláttam az ismerős alakot.

Dawn - Virradat 2: Full Moon - Telihold - negyedik fejezet

4. FÁJDALOM

ANN ISMÉT ELMESÉLTE a történetet, mikor szülei meghaltak, mivel Jake csak a rövid verziót tudta eddig.

- …mikor már kicsit jobban lettem erőt vettem magamon és elmentem Stevhez. Bekopogtam és ő ajtót nyitott. Láttam rajta, hogy részeg, de nem most fordult elő először. Néhány haverja is nála volt, természetesen ők is részegek voltak. - „Bocsi, azt hittem egyedül vagy. Inkább megyek.” – fordultam volna meg, de ő megragadott a karomnál fogva. - „Ne menj, maradj. Mi a baj?” – próbált gyengéd lenni, annak ellenére, hogy alig áll a lábán. - „Gyere be.” – bementem. Tudtam, hogy nem jó ötlet és mégis megtettem. Bevezetett a hálószobájába és leültetett az ágyára. - „Mesélj. Mi történt?” – sírni kezdtem és a vállába temettem arcomat. - „Anyuék…” – alig bírtam megszólalni. A fájdalomtól a torkom elszorult és alig jött ki belőle hang. – „Meghaltak.” - „Te jó ég. Annyira sajnálom édesem.” – ölelt magához. Közelsége megnyugtató volt. Biztonságban éreztem magam, míg nem, megcsókolt és próbált levetkőztetni. - „Mit művelsz?” – suttogtam. Magasabb hangot nem tudtam megütni a gyásztól. - „Azt szokták mondani, hogy a szex gyógyír mindenre.” – közölte ártatlan fejjel. - „Mégis kik mondják?” - löktem el magamtól. - „Ugyan már Ann. Hónapok óta együtt járunk és még nem engedtél be a bugyidba. Mégis mire vársz?” – hangjában fenyegetés volt. Kezdtem félni tőle. - „Most mennem kell.” – álltam fel gyorsan, de ő megragadott és az ágyra hajított. – „Mégis mit művelsz?” – ordítottam. - „Minek látszik?” – fogta le kezeimet közben próbált vetkőztetni. - „Hagyd abba.” – küzdöttem ellene amennyire csak tudtam. De gyenge voltam. - üvegesedett el Ann tekintete. – Tovább erőszakoskodott. Nem bírtam tovább és felsikítottam. Gyorsan betapasztotta a számat, mielőtt még folytathatnám. - „Mi folyik itt?” – rontott be az egyik haverja. – „Semmi.” – vigyorgott az a szemét. Gondolatomban imádkoztam, hogy a srác állítsa le Stev-et és segítsen nekem. De nem tette. – „Én is csatlakozhatok?” – e szavaktól könnyek gyűltek szemembe és a pánik teljesen eluralkodott rajtam, amikor észrevettem, hogy a többi srác is bejött a szobába, és becsukták az ajtót. Ahányan voltak dupla annyi kéz masírozott végig rajtam. Teljesen csupaszra vetkőztettek, és a kezeik ott jártak, ahol még senki másé. – csuklott el a hangja. Jake behunyt szemekkel hallgatta, amit Ann mesél. A kiborulás szélén állt, majd egy könnycsepp cikázott végig arcán. – Amikor Stev megtette… - nem mondta ki a szót. – óvatlanul levette kezét a számról. Azonnal felsikoltottam, olyan hangosan, ahogy csak tudtam. A szoba csak úgy zenget a hangomtól. Az egyik azonban abban a pillanatban, ahogy a fülsüketítő hang kijött a torkomból egy hatalmas csapást mért arcomra, melytől a szoba forogni kezdett velem. Egy másik ez után elővett egy szikszallagot, és leragasztotta vele a számat. – „Ribanc.” – hallottam meg Stev hangját. Azt hitem, hogy számomra itt a vég, de néhány percen belül meghallottam megmenekülésemnek gyönyörű hangját. Egy rendőrautó szirénáját. A fiúk abban a pillanatban leszálltak rólam és kirohantak a lakásból. Csukott, könnyes szemekkel és szétvetett tagokkal vártam, hogy rám találjanak a rendőrök. Pár pillanaton belül meg is jelent előttem a várva várt férfi és amint leterített egy takaróval és karjaiba vett, elvesztettem az eszméletem.

Másnap egy kórházban ébredtem fel és ott volt Charlie és Sue. Elmondta, hogy azok, akik ezt tették velem körözés alatt állnak, de még nem találták őket meg. Megkérdeztem, hogy mit keresnek itt, hogy honnan tudták, hogy kórházban vagyok. Azt mondta Charlie, hogy ha bármi is történik a szüleimmel ő az első felnőtt, akit értesítenek. Így, amint megtudta, hogy meghaltak, azonnal repült hozzám. Először otthon keresett, de ott nem talált. Majd a kórházból hívták föl. Azt mondta, hogy a szomszéd hallotta sikoltásomat és ő hívta ki a rendőrséget. Ezután megszervezte a temetést és kérnem sem kellett, felültetett a repülőre és jöttünk Forksba.

Ennyi a történet. Ezt nem akartam elmondani, legalábbis még nem most. – könnyesek voltak szemei.

- Jaj Ann… - öleltem meg.

Egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak és mit mondjak. Arcom a fájdalomtól ráncosodott, de sírni egyszerűen nem tudtam vámpírlétem miatt.

Jake közelebb húzódott hozzánk és forró testéhez ölelt minket. Percekig ültünk így, mikor Jake elhúzódott.

- Hogy néznek ki ezek a férgek? – forrt a dühtől.

- Meg akarod ölni őket. – kérdés helyett, kijelentette. Túl jól ismeri már Jake-t. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy mit tegyen. Elmondja vagy ne? De végül úgy döntött… - Charlie irodájában van róluk kép.

- Ne aggódj. Megtalálom őket. – puszilta homlokon.

- Vigyázz magadra.

Jake el is ment.

- Azt hiszem beszélned kellene valakivel. – tűrtem füle mögé egy tincset.

- Nem tudom Bells. Még nektek sem akartam elmondani. – remegett ajka.

- Akire én gondolok, azzal is megtörtént… ez. És talán jobb, ha ezt egy olyan személlyel tudod megbeszélni, aki tudja, hogy milyen érzés. – győzködtem.

Bólintott.

- Amúgy tényleg nem emlékszel a tegnapi napra? – néztem szomorú arcát.

- Nem. Teljesen kiesett. – vágott fancsali arcot.

- Úgy látom, nem nagyon lep meg ez téged.

- Valóban nem. Ugyanis majdnem egy hónappal ezelőtt ugyanez történt teliholdkor. Akkor is kiesett az aznap. – magyarázta.

- Mi? Ezt miért nem mondtad? – förmedtem rá.

- Most mondom. Nem hittem volna, hogy máskor is elő fog fordulni.

- És honnan tudod, hogy ez történt? Hiszen, mint mondtad nem emlékszel.

- Igen, de tudod vannak dátumok. – nyújtotta rám nyelvét. Ezt el is felejtettem. – Meg, amit aznap mondott Sue és Charlie, hogy mit csinálunk másnap, egyáltalán nem emlékeztem rá. Ezt az egész emlékezet kiesést a gyásznak tudtam be. De most beigazolódott, hogy nem amiatt volt és van.

- Érdekes, az egyszer biztos.

- Na és mi történt tegnap? – kíváncsiskodott.

- Hát… - elmeséltem neki az egész éjszakát. Beleértve a fehérhajú lányt és a vámpírokat is. Szegény kissé megijedt a vámpírok hallatán, de mondtam neki, hogy Edward-ék már a nyomukba eredtek. Úgyhogy nincs mitől tartania. És én amúgy is megvédem.

Másnap elvittem Ann-t a Cullen házhoz, hogy beszéljen Rosalie-val. Rose-al még aznap reggel beszéltem erről és ő boldogan beleegyezett. Örült, hogy végre beszélhet valakivel, aki tudja, hogy mit élt át.

- Ugye nem lesz egy férfi sem a házban? – kérdezte szemöldökét ráncolva, miközben száguldottunk az autómmal.

- Ne aggódj. Csak mi hatan leszünk lányok. A többiek még a vámpírokat keresik. – mosolyogtam.

- Akkor jó. Bár már itt lenne az ideje, hogy férfiakkal is találkozzak. – nézet ki az ablakon.

- Csak mikor már készen állsz rá. Megjöttünk.

- Hű… Gyönyörű ház. – csukta be maga mögött a kocsi ajtaját.

- Köszönöm. – szólalt meg az ajtóból Esme.

Ann-el lassan az ajtóhoz sétáltunk.

- Szia, Ann vagyok. – mosolygott.

- Szia, én Esme. – viszonozta a mosolyt és megölelték egymást. – Gyertek beljebb.

- Hééééj. – nyújtotta el a szót Alice. – Végre itt vagy. – ölelte meg, mintha már évek óta ismernék egymást.

- Mi újság? – kérdezte Ann vidáman.

- Vettem néhány ruhát meg kiegészítőket neked.

- Ó. Köszönöm, de igazán nem kellett volna.

- Hagyd Alice-re. Mindegy, hogy mit mondasz, ő azt tesz, amit akar. – sétált le a lépcsőn Rose. – Szia, Rosalie vagyok. – mosolygott kivételesen.

- Szia, én pedig Ann.

- Renesmee? – kérdeztem Rose-ra nézve.

- Az emeleten alszik.

- Rendben.

- Nos, akkor beszélgessünk. Gyere velem.

Ann készségesen követte Rose-t az emeletre. Az ajtócsukásokból ítélve Rose-ék szobájába mentek.

- Elmesélte Bella, hogy mi történt veled. Nagyon sajnálom – kezdte Rose a beszélgetést.

- Köszönöm. Én is sajnálom azt, ami veled történt. Nekem is elmesélte a te történetedet.

- Köszönöm. – kis szünetet tartott. – Azt is elmondta, hogy mit tettem utána?

- Nem. – el tudom képzelni, hogy most milyen arcot vág. Biztosan a szemöldökét ráncolja.

- Miután vámpír lettem, megkerestem őket. És végeztem velük. – éreztem a hangján, hogy mosolyog, mint mikor nekem is mondta.

- Megérdemelték. – mondta erőteljesen Ann.

- Az biztos. Mint ahogy a tieid is. – kis szünetet tartott. – Nem akarsz végezni velük?

Hogy mi? – mondtam magamban. Alice és Esme arcáról is a meglepődöttséget olvastam le. – Mégis mire készülsz?

- Nem vagyok ahhoz elég erős. – motyogta.

- Akkor hadd legyek a kezed. – ajánlotta fel.

- Jake, már elment megkeresni őket.

- Hm… Értem. Akkor nincs más választásom, mint hogy csatlakozok a kutyához. Hogy néznek ki? És a kutya hol van?

- Jake-nek mondtam, hogy Charlie irodájában van róluk kép. Még reggel elment.

- És mégis hova?

- Gondolom Los Angelesbe. Ott laktam.

Kinyitódott Rose szobájának ajtaja és lesuhant hozzánk.

- Mondjátok meg Emmett-nek, hogy elmentem Los Angelesbe a kutyával és majd jövök. – utasított minket.

- Ez biztos, hogy jó ötlet Rose? Tudod mit mondott Sarah. Nincs több ölés. – aggodalmaskodott Esme.

- Nem szívom ki a vérüket. Csak megfizetnek a bűnükért, mielőtt még mással is elkövetnék. – világosította fel.

- Úgyis azt teszed, amit akarsz.

- Így van. – amint végzett, máris kirohant a házból egyenesen a Seattle-i repülőtér felé. Később felhívott minket, hogy megtalálta Jake-t és együtt mennek Los Angelesbe.

- Hát ő meg hova rohant úgy el? – sétált le Ann a lépcsőn.

- A repülőtérre. – mondta Alice.

- Értem. – ült le mellém.

- Jól vagy? – öleltem át a vállánál fogva.

- Igen.

Hírtelen felkaptam fejemet és a bejárati ajtóra szegeztem tekintetemet.

- Jaj ne. – suttogtam. Még korán van. – Álljatok meg.

- Te meg kihez beszélsz? – nézett rám értetlenül.

- Edward-ék az ajtó előtt vannak. – mondta lassan Esme.

Ann mélyet sóhajtott.

- Bejöhetnek. – ahogy kimondta az ajtó máris kinyitódott és négy magas férfi sétált be rajta, de a szoba ajtajánál megálltak.

Nem akartak közelebb jönni, nehogy megijesszék Ann-t.

Ann erőt vett magán, felállt. Szemével mindegyik férfit alaposan végigmérte, amin Emmett jót mosolygott.

- Helló. – köszönt óvatosan. Próbálta legyőzni félelmét, de kissé azért nehézkesen ment neki. Megköszörülte a torkát. – Ann vagyok.

- Én Carlisle vagyok, de mi már találkoztunk.

- Ó, igen doktorúr. Köszönöm, hogy segített rajtam.

- Ugyan. Ez a munkám. És aki Bella barátja, az a miénk is. Ja és kérlek, tegezz.

- Rendben. – bólintott. Lassan közelebb ment és kezet fogott vele.

Ezen a húzásán mindannyian meglepődtünk, de jobb előbb, mint később.

- Te biztosan Edward vagy. – nyújtotta kezét.

- Igen. Sokat hallottam már rólad. – fogtak kezet.

- Én is rólad. – mosolyogtak.

Vajon ez a felszabadultság Jasper-nek köszönhető?

Ránéztem az említettre. Biztosan leolvasta arcomról gondolataimat, mert csibészes mosollyal bólintott, mire én egy „köszönöm” mosolyt küldtem felé.

- Te pedig Emmett vagy. – remegett kissé keze, mikor nyújtotta felé.

Emmett ezen annyira nem lepődött meg, mivel általában tőle tartanak a legjobban.

- Igen szép hölgy. – csókolt kezet. Ann kissé elpirult, de felbátorodott.

- Jasper, ha nem tévedek. – fordult az utolsó személy felé.

- Örvendek. – vele is kezet fogott.

- Amúgy még a bulin bemutatkoztunk egymásnak, úgyhogy ez most kissé vicces volt. – röhögött nagyokat Emmett.

- Mondta Bella. – mutatta meg gyönyörű mosolyát. – Köszönöm türelmeteket az újabb bemutatkozás miatt.

- Amúgy hol van Rose? – kérdezte Emmett anélkül, hogy körülnézne.

- Elment Jake-el Los Angelesbe. – mondta Alice.

- Minek? – emelte fel szemöldökét.

- Miattam. – nézett bűnbánóan Ann.

Értetlen képét látva megszólaltam.

- Meg akar ölni néhány szemetet.

- Mégis miért? – nevetett.

- Mert ők… - ránéztem Ann-re, de ő csak bólintott, jelezvén, hogy elmondhatom. – Ann-el ugyanaz történt, mint Rosa-al, mielőtt még vámpír lett.

Emmett képéről lehervadt a vigyor, és gyászosan a többi fiúval együtt Ann-re néztek.

- Sajnálom. – mondták egyszerre.

- Semmi baj. – tette fel kezeit, hogy ne sajnálják. És magára erőltetett egy apró mosolyt. – Nem is aggódsz miatta? – nézett Emmettre.

- Tud magára vigyázni. De azért majd felhívom.

- Rendben. Bella légy szíves hazavinnél?

- Persze. – álltam mellé.

- Örülök, hogy megismertelek titeket. Újra. – vigyorodott el saját magán. Na ez a régi Ann, akit ismerek.

- Részünkről az öröm. – udvariaskodott Jasper.

- Tudtad, hogy jönni fognak, nem igaz? – kérdezte mikor apáék háza előtt álltunk az autóval.

- Lebuktam. – felkacagtunk.

- Köszönöm. Itt volt már az ideje megismernem néhány srácot. Nem szabad mindtől tartanom.

- Nem bizony. – megpuszilta arcomat, majd elköszöntünk egymástól és bement.

Díj

Köszönöm szépen újfent Detty-nek, a saját maga által készített díjakat!:D Küldeném azoknak, akiknek a múltkor is!:)

Díj

Köszönöm szépen az újabb díjat Detty-nek!:) Nagyon édes vagy!:) Küldeném a kedvenc íróimnak:

• Szasza and Detty: http://topy-tapy.blogspot.com/

• Detty: http://detty97-tortenet.blogspot.com/ Tudom, hogy nem szokás annak is elküldeni, akitől kaptam a díjat, de Detty... Nagyon megérdemled.:)

• Bee: http://twilightandbee.blogspot.com/

• Liz: http://diary-of-alice.blogspot.com/

Dawn - Virradat 2: Full Moon - Telihold - harmadik fejezet

3. TITOKZATOS ÉJJ

MÁSNAP ANN és én ismét La Pushban voltunk és a tengerparton sétálgatunk Jake-el. Ann néha ismét olyan volt, mint régen, egyszer-egyszer megjelent a már jól ismert boldog mosolya. De egy idő után eltűnt.

- Egy hét múlva lesz egy kis összejövetel, mondhatjuk, hogy buli. – szólalt meg Jake. – Lesz tábortűz meg minden, úgy mint régen. Ugye te is eljössz? – nézett reménykedve Ann-re.

- Hát nem is tudom. – tétovázott. Kicsit gondolkodott, majd megszólalt. – Talán.

- Öm… Oké. – nem értette Jake, hogy miért változott meg ennyire Ann. Neki sem mond el semmit. – Azért remélem, hogy eljössz.

Ann nem mondott semmit, csak bólogatott.

- VAÚ. – hallottam az ismerős hangokat.

- Csak nem farkasok? – fordította fejét az erdő felé.

- Nyugi csak a haverjaim azok.

Négy magas srác futott ki az erdőből egyenesen felénk tartva.

Ann ijedten megfogta kezemet és félig mögém bújt. Már kezdem megszokni, hogy így tart a férfiaktól.

- Héj. Szia Bella. – ölelt meg Paul. – Rég láttalak.

Paul hírtelen közelségétől Ann elengedte kezemet és Jake mellé húzódott.

- Azért annyira nem rég. – próbáltam mosolyogni, de túlságosan is aggasztott Ann viselkedése.

- Hát ő ki? -.kérdezte Quil.

- Ő itt Ann. Egy nagyon jó barátom. – mondta Jake.

- Hűű… Neked aztán csinos barátaid vannak. – kacsintott rá Embry.

Ann egész teste remegni kezdett, de még közel sem annyira, mint mikor a plázában voltunk.

Jake megszorította Ann kezét és aggódó tekintettel meredt rá.

- Mi a baj?

- Bella… - még mindig remegett.

Azonnal mellette teremtem és próbáltam nyugtatni, de a rángások egyre erőteljesebbek lettek.

- Bella mi folyik itt? – üvöltötte Jake, mikor már Ann kapkodta a levegőt.

- Azonnal kórházba kell vinnünk.

Jake karjai közé kapta és együtt rohantunk az autóm felé. Paul és a többiek szorosan mögöttünk voltak, mikor rájöttem.

Ann-nek mindig akkor van rohama, ha ismeretlen férfi van a közelében. De vajon miért?

- Ne gyertek. – állítottam meg őket. – Maradjatok.

Egy szó nélkül megálltak és aggódó tekintetükkel végig figyeltek minket, amint beszáltunk a kocsimba és elhajtottunk.

- Ismét rohama volt. Jobb, hogy ha kideríted mi történt vele Bella. Mert ez így nem mehet tovább. Teljesen kikészíti a testét. – mondta Carlisle.

- Rendben.

Mikor Jake és én hazavittük Ann-t, egy szót sem szólt hozzánk. Jake felvitte az emeletre és lefektette az ágyába. Néhány perc múlva vissza is jött, majd mikor 2 óra múlva megjött Sue hazamentünk.

Lassan egy hét telt el azóta, hogy Ann-nek La Pushban is rohama volt. Azóta se hozzám, se Jake-hez nem szólt, csak ült a szobájában.

- Mi van azzal a lánnyal? Hogy van? – érdeklődött Paul.

- Egész nap a szobájában gubbaszt. – mondtam miközben figyeltem, ahogy ropog a tábortűz.

- Nem tudom, hogy mit csináljunk vele Bella. – elgyötört volt Jake arca. – Annyira aggódom érte.

- Én is.

- Az meg ki? – nézett Emmett egy autóra, amely épp leparkolt a többi autó mellé.

Az ajtó kinyitódott és egy sötét alak szállt ki belőle. Éles szememnek hála, tudtam, hogy ki az.

- Sziasztok. – jött közelebb. – Bocsi, hogy késtem, de nem tudtam, hogy mit vegyek föl. – mosolygott boldogan.

- Azta Ann… Gyönyörű vagy. – szökkent mellé Alice. – Ez a ruha káprázatos és valamiért olyan másnak is tűnsz. – nézett végig rajta.

- Köszönöm.

Egy fehér leopárd mintás koktél ruha volt rajta, melyből éppen, hogy nem látszott ki a feneke. A derekánál egy hozzáillő fekete öv volt, és egy fehér magas sarkút viselt. Gyönyörű fekete haja pedig hullámokban lógott mellkasára.

Valamiért nekem is másnak tűnik, de nem tudom megmondani, hogy miért. És az még furcsább, hogy itt van. Hiszen legalább harmincan vagyunk, ha nem többen.

- Azt hittem, hogy nem jössz el. – álltam elé.

- Úgy is volt, de mikor ma felébredten úgy döntöttem, hogy ideje kiszabadulnom a burokból. – közölte velem izgatottan. – És ami a legfontosabb… - felnézett a felhős égre. – Telihold van.

- Honnan tudod? Hiszen nem is látszik. – kérdezte Renesmee.

- Érzem a telihold vibrálását. – pislogás nélkül meredt az égre.

- Gyertek, üljetek le – szólalt meg Billy. – Itt az ideje egy kis történetnek.

Mielőtt mind a tábortűz köré gyűltünk volna, mindenkit bemutattam Ann-nek, és meglepetésemre, örömmel fogadta az ismeretlen arcokat. Néhány szép szót ejtett Edwarddal, majd kényelembe helyezkedtünk és vártuk, hogy Billy belekezdjen az újabb történetbe.

Mikor Billy szólásra nyitotta ajkait a telihold előbújt rejtekhelyéről és, amint a fénye a tábortüzet érte, az kihunyt. Kerek szemekkel figyeltük, ahogy egyik pillanatról a másikra a tűz megszűnt égni és már csak az égett faágakat lehetett látni.

- Ez meg mi volt? – kérdezte Esme.

- Fogalmam sincs. – válaszolt Carlisle.

A balomon ülő Ann felé fordultam, mikor észrevettem, hogy nincs itt.

- Hol van Ann? – fordulok a többiekhez.

- Nem közöttetek ült? – kérdezte Edward Alic-re és rám figyelve.

- De igen. De… Mégis mi történt? – nézett ijedten Alice. – Egyik pillanatban még itt ült és aztán… - beleszagolt a levegőbe. - Nem érzem az illatát.

- Ann. – üvöltöttem.

Reménykedtem benne, hogy meghallom a hangját vagy megérzem az illatát, de semmi.

- Valami nincs rendben. Rossz érzésem van. – szólalt meg Jasper.

- Azonnal meg kell keresnünk. – állt fel gyorsan Jake és farkassá változott. Majd őt követvén a falka többi tagja is.

- Váljunk szét. – mondta Edward és azonnal Ann keresésére indultunk.

Már vagy egy órája kerestük, de sehol semmi nyoma. Minden helyet többször is megnéztünk, de semmi. Egyszerűen nyoma veszett. Ez lehetetlen, hiszen ő ember. És éreznünk kellene őt. Kétségbeesetten gyorsabban kezdtem futni, mikor egy fényt láttam feltűnni a távolban. Azonnal a fény irányába kezdtem szaladni. Egyre közelebb és közelebb értem, mígnem egy női alak rajzolódott ki előttem. Az ismeretlen nő a tengerparton sétált és csak úgy világított a sötétségben. Mintha egy angyal lenne vagy nem is tudom micsoda. Közelebb merészkedtem. A lánynak hófehér fenékig érő egyenes haja és bőre volt. Egy ezüstszínű ruhát viselt, melyet több száz évvel ezelőtt hordtak a nők. Néhol fekete minták rajzolódtak ki gyönyörű ruháján. A lány bizonyára megérezte jelentétemet, mert felém fordult. Szemei kéken világítottak.

- Ki vagy te? – dadogtam.

Nem válaszolt, csak mosolygott.

Lépteket hallottam mögülem, de nem fordultam meg, egyszerűen képtelen voltam levenni szememet az ismeretlenről. Annyira ismerős… De nem tudom honnan.

- Ez meg ki? – lépett mellém Edward.

- Inkább mi? – helyesbített Jake.

A keresési akcióból mindenki csatlakozott hozzánk és lélegzet visszafojtva figyeltük a lányt.

- Milyen gyönyörű. – mondja Quil.

- Olyan, mint egy hercegnő. – csatlakozik Alice.

- Nem tévedtél sokat. – szólalt meg először a lány. Hangja még a miénknél is sokkal fenségesebb volt és csilingelőbb.

- Ki vagy? – lépett előre Carlisle.

- Valaki, aki felettetek áll.

Hangos morgás tört ki mindannyiunk tüdejéből.

- Á-á. – intett figyelmeztetően ujjával. – Én nem tenném a helyetekben. Feltéve, ha még akarjátok látni a barátnőtöket.

- Ann-t? – elhallgattunk. – Mit tettél vele? – üvöltöttem.

- Semmit. Jól van. Vagyis csak addig, míg én is jól vagyok. – somolygott.

- Ezt meg, hogy értsük? – kérdezte nyugodt hangon Jasper.

- Többet nem kell tudnotok. Holnap sértetlenül visszakapjátok. – hátat fordított. – Nem vagyok ellenség addig, míg nem kezeltek úgy. – ez volt a végszava, mert hírtelen eltűnt.

- Mi a franc volt ez? – dühöngött Jake. – Hol van Ann?

- Nyugodj meg. Bíznunk kell a lányban, mást nem tehetünk. – nyugtatta Sam.

Tovább folytattuk a keresést, de továbbra sem volt nyoma se Ann-nek se az ismeretlen lánynak.

Mikor már felkelt a nap és a telihold is eltűnt, megéreztük Ann illatát. Azonnal nyomába eredtünk és végre megtaláltuk. Otthon volt, a szobájában aludt.

- Ann. – keltettem fel. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, hogy-hogy van.

- Mmm. Mi az? – kérdezi nagyokat nyújtózva.

- Mi történt veled az éjjel? – kérdezte Jake.

Ann kinyitotta a szemét és rémületében megugrott. Ijedten nézett körül a szobájában, ahol többen voltunk, mint ahányan elférünk.

A félelemtől remegni kezdett.

Szóval a tegnapi énje eltűnt és visszatért a félős Ann.

- Menjetek ki.

Csak Jake és én maradtunk a szobában.

- Jól vagy? – kérdezte Jake.

- Igen, csak nem szeretem, ha idegenek vannak a közelemben. – múlt a remegése.

- És tegnap mi történt veled? – próbáltam nyugodtnak tűnni, de nem ment.

- Tegnap? – emelte fel szemöldökét. – Itthon voltam. Miért?

- Nem, mert tegnap este eljöttél a bulira és eltűntél.

- Micsoda? Dehogy is. Hiszen a buli az ma lesz. – nevetett. – És amúgy sem tervezem, hogy elmegyek.

- Mi? – néztünk egymásra Jake-kel.

- Tudjátok nem igazán szeretek idegenek között lenni. És mit kerestek itt olyan sokan? És kik voltak azok?

- Na jó én ezt nem értem. – járkál fel alá Jake. – Mi az, hogy kiesett neki a tegnapi nap?

- És furcsán is viselkedett. Mintha nem önmaga lett volna. – csatlakoztam a beszélgetéshez a Cullen házban.

- És az a tegnapi lány… - gondolkodott el Jasper. – Aggasztó.

- Vajon mi köze lehet hozzá Ann-nek? – kis szünetet tartott Carlisle. - Az egész éjszaka furcsa volt. Mint mondtátok teljesen máshogy viselkedett Ann, mint ahogy szokott. Aztán jött a telihold, majd annak a fénye eltüntette a tűzet és ekkor tűnt el Ann. Ezután jelent meg a titokzatos lány és mikor a telihold eltűnt visszatért Ann. – sorolta a tényeket.

- Bella, mégis mit tudsz erről a lányról? – kérdezte Rose.

- Ezt meg hogy érted? Kis korunk óta ismerjük egymást.

- Azt tudom. De sose vettél rajta semmi különöset észre?

- Nem. Mégis mire akarsz kilyukadni Rose? – kezdtem dühös lenni.

- Neked nem furcsa, hogy mikor feltűnik a te kis barátnőd akkor minden fenekestül felfordul?

- Hogy micso… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Sam közbeszólt.

- És ez még nem minden. Ma reggel találtunk négy hullát. Akiknek teljesen lecsapolták a vérüket.

- Te jó ég. – szája elé tette a kezét borzalmában Esme. - Gondoljátok az a lány volt az?

- Vámpírok voltak. Éreztük a szagukat.

- Szóval vannak olyanok, akik nem félnek a mi kis úrnőnktől. – somolygott Emmett. - Ha így folytatják előbb utóbb Sarahnak fel fog tűnni, és megkeresi őket.

- Valóban. Mostantól mindenki tartsa nyitva a szemét. Lehet, hogy csak átutazók ezek a vámpírok, de lehet, hogy nem. Bella, te pedig próbálj meg mindent kiszedni Ann-ből, amit csak tudsz. – utasított Carlisle.

- Rendben.

Felálltam és az ajtó felé sétáltam mikor hirtelen megfordultam.

- Te jó ég. – meredtem a padlóra.

- Mi történt? – suhant mellém Edward és megfogta a kezemet.

- Ann… Tegnap nem éreztem az illatát.

- Igen, tudjuk. Mi sem éreztük mikor eltűnt.

- Nem érted. Akkor sem éreztem, mikor mellettem ült. Egyszerűen semmit. – remegtek ajkaim.

- Hogy mi?

- Most, hogy mondod… Én sem. – csilingelt Alice.

- Ez roppant különös. – gondolkodott el Carlisle az újabb fejleményen.

- Nem mehetsz oda egyedül. – aggodalmaskodott Edward.

- Én is megyek. – szólalt meg Jake. – Nem lesz egyedül.

- Rendben. Vigyázzatok.

- Én meg addig utána nézek ezeknek. Hátha találok valamit. – ment az irodájába Carlisle.

A kocsimban ültünk és apáék háza fel tartottunk. Jake és én egész úton nem szóltunk egymáshoz, végig gondolatainkba voltunk merülve.

Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé tartottunk, mikor elém állt.

- Szerinted mi baja lehet?

- Nem tudom Jake. Tényleg nem. De hamarosan kiderítjük, mert muszáj lesz elmondania mindent. Tudom, hogy titkol valamit.

Bementünk a házba és egyenesen Ann szobájához tartottunk, mikor kilépett a fürdőből.

- Ó… Sziasztok. – mosolygott. – Reggel gyorsan leléptetek.

- Igen, bocsi csak meg kellett beszélnünk pár dolgot. – mondtam gyorsan.

- Oké, nem baj. Én… - mutatott a szobája felé. – Felöltözök aztán bejöhettek.

- Ja… Persze, rendben. – dadogta Jake.

Nos, hát igen. Nem mindennap lát félig meztelen nőt az ember.

Néhány perc múlva már a szobában ültünk csendben.

- Ann. Tudom, hogy történt veled valami és el kell mondanod nekünk mindent. – kicsit sem köntörfalaztam.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz. – remegett a szeme.

- Szerintem pontosan tudod. – fonta össze kezeit Jake.

Ann félve egyikünkről a másikunkra pillantott, miközben szemei nedvesedni kezdtek a közeledő könnyektől.

Mélyet sóhajtott. Megadta magát.

- Bella. Emlékszel mikor azt mondtam, hogy amikor a szüleim meghaltak, akkor Stev-hez mentem? – kérdezte lassan.

- Igen. – nyeltem egyet.

- Stev nem volt egyedül és kicsit sem volt józan. – emelte ránk szemeit. Ann ruhája a bulin: