Dawn - Virradat 2: Full Moon - Telihold - ötödik fejezet

5. KÉPTELEN IGAZSÁG

NÉHÁNY NAP ELTELTÉVEL Ann ismét kezdett a régi önmaga lenni.

Sokat járt La Pushba Jake-hez és Billy-hez. - ó, igen, Jake már visszajött, de ezt majd később. - És természetesen velünk is nagyon sok időt töltött, itt nálunk a Cullen házban. Edward-ékkal nagyon jól kijön és persze a fiúk imádják őt. Szinte egésznap Ann-en lógnak, és ami ebben meglepő, hogy még Jasper is. Nagyon kedvelik. Nem is csodálom. Hiszen Ann annyira szeretetre méltó és kedves lány, hogy nincs olyan, aki ne kedvelné.

Éppen a Cullen házban sétáltam le a lépcsőn, amikor meghallottam Carlisle fel alá járkálását a nappaliban.

- Valami baj van? – léptem be a szobába.

- Csak Ann és az-az ismeretlen lány… Nem találtam semmit, ami megmagyarázná Ann eltűnését, memória kihagyását és azt, hogy nem éreztük az illatát. No meg a fehér hajú lányról sem olvastam semmit. És az a néhány srác, akik… Azt tették Ann-el. Ők is eltűntek. – aggódás terült el, a mindig oly nyugodt arcán. – Valami nagyon nincs rendben. Nem tudom, hogy mi folyik itt Bella.

- Ne aggódj, majd rájössz. – tettem vállára kezemet.

Bízom benne. Tudom, hogy megtalálja a magyarázatot.

- Azt hiszem, hogy felhívom Sarah-t. Ő biztosan többet tud, mint én, és a könyvtárukban is sokkal több információ van, mint amihez én hozzáférhetek. Remélem, tud segíteni. – sietett fel az irodájába.

- Remélem. – suttogtam.

Akaratlanul is felidéztem a pillanatot, mikor Jake és Rose visszatértek Forks-ba.

- Na, találtatok valamit? – siettem hozzájuk, amint beléptek az ajtón.

- Eltűntek. – mondta Rose dühösen.

- A szomszéd állítása szerint, miután Az történt, nem ment vissza a lakásba az a görény. – csatlakozott Jake. - Azóta egyiket sem találják. Elmentünk a szüleikhez, de azok sem tudnak semmit. Egyszerűen nyomuk veszett.

- És ez még nem minden. Megtudtuk, miután Ann eljött Los Angeles-ből, arra rá néhány nappal támadások voltak. Vámpírok voltak az elkövetők, méghozzá újszülöttek.

- Gondoljátok, hogy azt a négy barmot változtatta át valaki? – fonta össze kezeit Jasper.

- Ne siessünk előre. Nem tudhatunk semmit sem biztosra. – gondolkodott higgadtan Carlisle.

- Szerintem tényleg ők azok. Emlékezzetek csak vissza… Mikor a teliholdas éjszaka volt, vámpírok jöttek Forks-ba, és megöltek néhány embert. Mi van akkor, ha Ann-t keresték? – állt fel idegességében az eddig ülő Emmett.

- Ez ésszerű magyarázat. – értett egyet Alice.

- Ne gondoljunk máris a legrosszabbra. – próbált mindenkit nyugtatni Esme.

- Az lenne a legjobb, ha vigyáznánk Ann-re. – mondtam aggódó tekintettel.

- Úgy, mint anno rád? – mosolyodott el Edward.

- Így van.

- Igen, ez lesz a legjobb. – értett egyet Carlisle. – Ki lesz az első?

- Majd én. – szólalt meg Jake előttem. – Elviszem éjszakára La Push-ba, de előtte még értesítem Sam-éket a fejleményekről.

- Rendben.

Azóta minden nap más figyeli Ann-t, persze a tudta nélkül. Nem akarjuk, hogy megijedjen, ezért döntöttünk így.

Ma Alice-en és rajtam volt a sor, így úgy döntöttünk, hogy nálam fog aludni, de előtte, hogy ne unatkozzon programokat szerveztünk.

- Szerintem ez jól állna neked. – tartott egy csinos kis felsőt Ann elé.

- Húú… Ez tényleg jó. Meg is veszem. Köszi. – mosolygott.

Órákon keresztül voltunk a plázában Port Angeles-ben, majd utána visszamentünk Forks-ba egy élelmiszer boltba. Igaz, hogy mi vámpírok nem eszünk emberi ételt, de Renesmee, Ann és Jake annál inkább.

Alice és én előbb jöttünk ki a boltból és a falka néhány tagjával találtuk szembe magunkat. Ők voltak az egyetlenek, akikkel Ann még nem akart találkozni, persze ő arról nem tudott, hogy ők majdnem minden nap a közelében vannak. Talán nagyon is emlékeztetik azokra a férgekre.

- Helló. – köszöntek vidáman.

Mint mindig most is cukkolták és lökdösték egymást.

- Sziasztok. – köszöntünk mi is.

- Óóó… - megálltak, mikor meglátták, ahogy Ann kisé lemaradva, de kisétál a boltból és egyenesen felénk tart.

Tudták, hogy mi történt vele, ezért is próbáltak távolságot tartani.

Ann amikor meglátta a fiúkat egy pillanatra megtorpant, majd mélyet sóhajtott, és mellénk lépett.

- Sziasztok. – köszönt kissé bátortalanul.

- Szia. – mondták ugyanolyan hangsúllyal.

Egy kevés ideig csöndben figyeltük egymást, majd Paul törte meg a csendet.

- A tábortűz óta nem is találkoztunk. Hogy vagy? – kérdezte kedvesen.

- Öm… Köszi, jól. – nézett rá zavarodottan. – Sajnálom, de nem emlékszem a nevedre. Egyikkőtökére sem.

- Jaj, hát persze. Hiszen kiesett neked az a nap. – csapta fejbe magát Quil. – Én Quil vagyok.

- Jared.

- Én pedig Paul.

- Én meg Ann. – látszik, hogy megkönnyebbült, mert elmosolyodott.

- Szép a mosolyod. – húzta csibészesre ajkait Paul.

- Öm… - pirult el. – Köszönöm. – kuncogott.

Látom ezt nem tudja kinőni. Régen is, ha egy fiú kedveset mondott neki, elpirult és kuncogni kezdett.

Ann és Paul teljesen elmerültek egymás szemeiben, majd mikor Ann telefonja rezegni kezdett megszakadt szemkontaktusuk.

Nehézkesen elővette zsebéből a telefont és elolvasta az sms-est, amit kapott.

Boldog arcát hírtelen a teljes rémület váltotta fel, miközben egész teste teljesen elfehéredett és remegni kezdett.

- Mi a baj? – kérdezte aggódó tekintettel Alice.

Ann nem szólalt meg, csak bámult ijedten maga elé.

Kikaptam kezéből a telefont és a képernyőre néztem.

- „Hol vagy édesem?” Küldte… - elöntött a mérhetetlen düh, mikor megláttam az üzenet feladóját. – Stev. – mondtam ki fogcsikorgatva.

- Jaj, ne. – nézett Alice Ann-re. – Vigyük el hozzánk.

- Rendben.

Két oldalról megtámasztottuk és a kocsihoz vezettük.

- Mi is megyünk. – mondta Paul türelmetlenül.

- A háznál találkozunk. – csatlakozott Jared.

Bólintottam.

- Gyere. – segítettem ki a kocsiból. – Karjaim közé kaptam és berohantam vele egyenesen Edward régi szobájába.

Óvatosan letettem az ágyra és betakargattam. Mióta jött az-az sms azóta egy szót sem szólt.

- Mi történt? – hallottam meg az előszobából Esme hangját.

Lerohantam a lépcsőn egyenesen a szobába.

- Mindenki jöjjön ide. – mondtam félhangosan, hogy a kint lévők is hallják.

Nem telt bele néhány másodpercbe, és már az egész Cullen család, plussz még a farkasok is itt voltak. Vagyis csak Jake, Paul, Jared, Quil és Sam.

- Mond már Bella. – idegeskedett Edward.

- Stev. – már attól, hogy kimondtam ezt a nevet a hányinger kerülgetett. – Írt Ann-nek.

- Micsoda? – dühöngött Rose.

- Mit írt? – kérdezte Jasper.

- Hol vagy édesem? – osztottam meg velük az üzenetet.

- Szóval az már biztos, hogy ez a dög keresi Ann-t. – szorította ökölbe kezeit Jake.

A telefon újra rezegni kezdett.

- Újabb sms? – érdeklődött Sam.

- „Ne bujkálj. Hamarosan úgyis megtalálunk és folytatjuk a játékot. Már nagyon hiányzol.” – olvastam fel az undorító szavakat.

- Csak tolják ide a képüket, én széttépem őket. – remegett Jake teste.

- Nyugodj meg. – csitítatta Sam.

- Ann védelmét megduplázzuk. – állt elő a tervvel Jasper. – És sokkal többet fogunk járőrözni. Nem hagyhatjuk, hogy bármi baja essen.

- Miért történik ez? – meredek a padlóra remegő ajkakkal.

- Elkapjuk őket. Nem hagyjuk, hogy a közelébe férkőzzenek. – ölelt meg Edward.

Néhány nap elteltével, Ann-nél nem történt semmi változás. Egész nap csak a szobában van és fekszik. Csak akkor kel fel, ha eszik vagy a fürdőbe megy. Mióta megjött az a két sms, azóta nem tette ki a lábát a házunkból. Még a szobát is fél elhagyni.

- Azok a rohadékok… Nem elég, hogy tönkre tették az életét, de még folytatni is akarják? – üvöltöttem, az erdőben jó messze a háztól, nehogy Ann bármit is meghalljon.

- Megtaláljuk őket és széttépjük a nyomorultakat. – próbált nyugtatni Edward.

- De akkor is… Hát nem érted? Végre kezdett ismét önmaga lenni, aztán újból körbevette a sötétség. Ezt már… Nem fogja bírni. – remegett egész testem, mint akiből mindjárt kitör a zokogás.

- Jól van, jól van. – ölelt meg ismét. – Cssss… - simogatta hátamat nyugtatásképpen. – Minden rendben lesz, érted? Minden rendben lesz. – halkult el hangja.

Miután kidühöngtem magam, visszamentünk a házba.

- Van egy kis gond. – állt elénk Sam.

Még, hogy minden rendben lesz, ugye? – néztem szúrósan férjemre.

- Mi a gond? – kérdezte Edward.

- Telihold lesz ma.

- A franc. Teljesen elfelejtettem.

- Nem vehetjük le róla a szemünket. Folyamatosan figyelnünk kell. – mondta szigorúan Carlisle.

- Sarah nem hívott még? - kérdeztem

- Nem. De azt mondta, amint meg tud valamit máris hív.

- Remélem minél előbb.

Felmentünk abba a szobába, ahol Ann volt, és a szoba különböző részeiben mindannyian elhelyezkedtünk. Ann tudomást sem véve rólunk tovább feküdt rezzenetlen testtel.

- Ez furcsa. Már egyáltalán nem remeg. – suttogtam.

- Valóban. – néztek rá a többiek is.

- A legutóbbi teliholdnál azt mondta Ann, hogy mikor felkelt reggel, akkor máshogy érezte magát. Jobban. Talán most is ugyanaz van. – mondta Rose.

- Érzitek? – kérdezte Jasper.

- Mégis mit? – vonta fel szemöldökét Paul.

- Ann-nek nincs illata. Tegnap még volt, de ma már semmi.

- Ne lankadjon a figyelmetek. – szólt ránk Carlisle.

Nem tudok tétlenül várakozni, ezért felálltam és az ágyhoz sétáltam.

- Ann, jól vagy? – érintettem meg kezét.

Szeme hírtelen kipattant és lassan felült.

- Már nem azért Bella, de szerinted, hogy vagyok? Légy szíves ne idegesíts az ostoba kérdéseiddel. – mondta lenézően.

Meglepődöttségemben egy hang sem jött ki torkomból. Mozdulatlanul álltam egy helyben és néztem gúnyos tekintetét.

Még sohasem viselkedett így velem. Mégis mi baja van?

- Ann… - remegett hangom.

Sóhajtott.

- Mi va… - amint nekikezdett a mondatnak a hold világította be a szobát.

Eltűnt.

- Ann… - üvöltöttem.

Mindenki azonnal talpra ugrott és a szobában cikázott a szemünk.

- A franc… - csapott bele a falba Jake.

- Ahogy megbeszéltük. Szétválunk. Indulás. – mondta sietősen Carlisle.

Kirohantunk a házból és négy személyes csapatokban más-más irányba mentünk.

Az én csapatomban Carlisle, Jared és Sam voltak.

Már négy órája keressük Ann-t, de sehol semmi. Még azt a fehérhajú lányt sem láttuk. Remélem, hogy nincs semmi baja, és hogy hamarosan megtaláljuk a magyarázatot erre az egészre.

- Várjatok – szólalt meg Carlisle mögülünk. – Ez Sarah. – nézett telefonjára. – Szia.

- Szia. – hallottam meg Sarah kellemesen fülcsendítő hangját. – Az a fehérhajú lány miatt hívlak.

- Végre. – suttogtam.

- Mit tudtál meg?

- Könyvekben egyenlőre semmit sem találtam. És az idősebb vámpírok sem tudnak semmit. Már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is találok valamit, de néhány percel ezelőtt beugrott egy történet, amit régen édesanyám mesélt. A történet egy lányról szólt, akinek családját egy bandita megölte. Imádkozott az istenekhez, hogy segítsenek neki bosszút állni azon az emberen. Ekkor egy hosszú fehérhajú gyönyörű nő jelent meg előtte. Azt ígérte, hogy segít neki beteljesíteni akaratát. A lány ijedten figyelte, majd megkérdezte, hogy ő kicsoda. A nő csak annyit mondott, hogy a Holdistennője. Az istennő beleköltözött a lány testébe, de csak telihold éjszakáján tudta irányítani a testét és vette fel saját alakját. E napokon mielőtt még eljött volna az éj, a lány furcsán viselkedett. Nem volt önmaga. Néhány hónap múlva rátaláltak a gyilkosra és pont teliholdas éjszaka volt. A nő átvette az irányítást a lány teste felett és megölte a férfit. A lány mindvégig tudatában volt annak, hogy mit tesz, de nem állította meg az istennőt, pedig ha akarta volna, megtehette volna. Miután így együtt végeztek a férfival az istennő kilépett a testéből.

- Szóval azt mondod, hogy egy istennővel állunk szemben? – hitetlenkedett Carlisle.

- Hogyha igaz a mese. Akkor igen.

- Rendben. Köszönöm a segítséget.

- Várj.

- Igen?

- Nem mondtam el a történet végét. Miután kiszállt a testéből, a lány – szünetet tartott. - meghalt.

- Hogy mi? – kerekedtek el szemeim.

- Mielőtt még beleszállt volna a lány testébe alkut kötöttek. Amint az istennő segít véghez vinni tervét, elveszi a lelkét. A lány beleegyezett és így megköttetett az alku. Carlisle… Ha valóban igaz ez a történet, akkor a barátnőtök nagy veszélyben van. Nem tudok semmit, hogy hogyan lehetne megszakítani ezt az egyezséget, de ígérem, hogy tovább kutatok. – mondta együttérző hangon.

- Rendben. Köszönjük Sarah.

Kinyomta a telefont.

- Bella. – nézett rám gyászosan.

- Ne… - emeltem fel kezemet. – Ann, nem tenne ilyet.

- Biztos vagy benne?

Képtelen voltam válaszolni erre a kérdésére.

Ann nem tudna megölni senkit. Ő nem az a fajta. És az életét sem áldozná fel, azért hogy bemocskolja kezét ilyen férgek miatt. Nem kötne alkut senkivel, semmilyen formában. Ő tipikusan az a fajta lány, aki kerüli a bajt.

Halk morgás szakított ki gondolatmenetemből.Sam felé fordultam, aki mereven figyelt előre. Követve tekintetét, megláttam az ismerős alakot.