Dawn - Virradat 2: Full Moon - Telihold - harmadik fejezet

3. TITOKZATOS ÉJJ

MÁSNAP ANN és én ismét La Pushban voltunk és a tengerparton sétálgatunk Jake-el. Ann néha ismét olyan volt, mint régen, egyszer-egyszer megjelent a már jól ismert boldog mosolya. De egy idő után eltűnt.

- Egy hét múlva lesz egy kis összejövetel, mondhatjuk, hogy buli. – szólalt meg Jake. – Lesz tábortűz meg minden, úgy mint régen. Ugye te is eljössz? – nézett reménykedve Ann-re.

- Hát nem is tudom. – tétovázott. Kicsit gondolkodott, majd megszólalt. – Talán.

- Öm… Oké. – nem értette Jake, hogy miért változott meg ennyire Ann. Neki sem mond el semmit. – Azért remélem, hogy eljössz.

Ann nem mondott semmit, csak bólogatott.

- VAÚ. – hallottam az ismerős hangokat.

- Csak nem farkasok? – fordította fejét az erdő felé.

- Nyugi csak a haverjaim azok.

Négy magas srác futott ki az erdőből egyenesen felénk tartva.

Ann ijedten megfogta kezemet és félig mögém bújt. Már kezdem megszokni, hogy így tart a férfiaktól.

- Héj. Szia Bella. – ölelt meg Paul. – Rég láttalak.

Paul hírtelen közelségétől Ann elengedte kezemet és Jake mellé húzódott.

- Azért annyira nem rég. – próbáltam mosolyogni, de túlságosan is aggasztott Ann viselkedése.

- Hát ő ki? -.kérdezte Quil.

- Ő itt Ann. Egy nagyon jó barátom. – mondta Jake.

- Hűű… Neked aztán csinos barátaid vannak. – kacsintott rá Embry.

Ann egész teste remegni kezdett, de még közel sem annyira, mint mikor a plázában voltunk.

Jake megszorította Ann kezét és aggódó tekintettel meredt rá.

- Mi a baj?

- Bella… - még mindig remegett.

Azonnal mellette teremtem és próbáltam nyugtatni, de a rángások egyre erőteljesebbek lettek.

- Bella mi folyik itt? – üvöltötte Jake, mikor már Ann kapkodta a levegőt.

- Azonnal kórházba kell vinnünk.

Jake karjai közé kapta és együtt rohantunk az autóm felé. Paul és a többiek szorosan mögöttünk voltak, mikor rájöttem.

Ann-nek mindig akkor van rohama, ha ismeretlen férfi van a közelében. De vajon miért?

- Ne gyertek. – állítottam meg őket. – Maradjatok.

Egy szó nélkül megálltak és aggódó tekintetükkel végig figyeltek minket, amint beszáltunk a kocsimba és elhajtottunk.

- Ismét rohama volt. Jobb, hogy ha kideríted mi történt vele Bella. Mert ez így nem mehet tovább. Teljesen kikészíti a testét. – mondta Carlisle.

- Rendben.

Mikor Jake és én hazavittük Ann-t, egy szót sem szólt hozzánk. Jake felvitte az emeletre és lefektette az ágyába. Néhány perc múlva vissza is jött, majd mikor 2 óra múlva megjött Sue hazamentünk.

Lassan egy hét telt el azóta, hogy Ann-nek La Pushban is rohama volt. Azóta se hozzám, se Jake-hez nem szólt, csak ült a szobájában.

- Mi van azzal a lánnyal? Hogy van? – érdeklődött Paul.

- Egész nap a szobájában gubbaszt. – mondtam miközben figyeltem, ahogy ropog a tábortűz.

- Nem tudom, hogy mit csináljunk vele Bella. – elgyötört volt Jake arca. – Annyira aggódom érte.

- Én is.

- Az meg ki? – nézett Emmett egy autóra, amely épp leparkolt a többi autó mellé.

Az ajtó kinyitódott és egy sötét alak szállt ki belőle. Éles szememnek hála, tudtam, hogy ki az.

- Sziasztok. – jött közelebb. – Bocsi, hogy késtem, de nem tudtam, hogy mit vegyek föl. – mosolygott boldogan.

- Azta Ann… Gyönyörű vagy. – szökkent mellé Alice. – Ez a ruha káprázatos és valamiért olyan másnak is tűnsz. – nézett végig rajta.

- Köszönöm.

Egy fehér leopárd mintás koktél ruha volt rajta, melyből éppen, hogy nem látszott ki a feneke. A derekánál egy hozzáillő fekete öv volt, és egy fehér magas sarkút viselt. Gyönyörű fekete haja pedig hullámokban lógott mellkasára.

Valamiért nekem is másnak tűnik, de nem tudom megmondani, hogy miért. És az még furcsább, hogy itt van. Hiszen legalább harmincan vagyunk, ha nem többen.

- Azt hittem, hogy nem jössz el. – álltam elé.

- Úgy is volt, de mikor ma felébredten úgy döntöttem, hogy ideje kiszabadulnom a burokból. – közölte velem izgatottan. – És ami a legfontosabb… - felnézett a felhős égre. – Telihold van.

- Honnan tudod? Hiszen nem is látszik. – kérdezte Renesmee.

- Érzem a telihold vibrálását. – pislogás nélkül meredt az égre.

- Gyertek, üljetek le – szólalt meg Billy. – Itt az ideje egy kis történetnek.

Mielőtt mind a tábortűz köré gyűltünk volna, mindenkit bemutattam Ann-nek, és meglepetésemre, örömmel fogadta az ismeretlen arcokat. Néhány szép szót ejtett Edwarddal, majd kényelembe helyezkedtünk és vártuk, hogy Billy belekezdjen az újabb történetbe.

Mikor Billy szólásra nyitotta ajkait a telihold előbújt rejtekhelyéről és, amint a fénye a tábortüzet érte, az kihunyt. Kerek szemekkel figyeltük, ahogy egyik pillanatról a másikra a tűz megszűnt égni és már csak az égett faágakat lehetett látni.

- Ez meg mi volt? – kérdezte Esme.

- Fogalmam sincs. – válaszolt Carlisle.

A balomon ülő Ann felé fordultam, mikor észrevettem, hogy nincs itt.

- Hol van Ann? – fordulok a többiekhez.

- Nem közöttetek ült? – kérdezte Edward Alic-re és rám figyelve.

- De igen. De… Mégis mi történt? – nézett ijedten Alice. – Egyik pillanatban még itt ült és aztán… - beleszagolt a levegőbe. - Nem érzem az illatát.

- Ann. – üvöltöttem.

Reménykedtem benne, hogy meghallom a hangját vagy megérzem az illatát, de semmi.

- Valami nincs rendben. Rossz érzésem van. – szólalt meg Jasper.

- Azonnal meg kell keresnünk. – állt fel gyorsan Jake és farkassá változott. Majd őt követvén a falka többi tagja is.

- Váljunk szét. – mondta Edward és azonnal Ann keresésére indultunk.

Már vagy egy órája kerestük, de sehol semmi nyoma. Minden helyet többször is megnéztünk, de semmi. Egyszerűen nyoma veszett. Ez lehetetlen, hiszen ő ember. És éreznünk kellene őt. Kétségbeesetten gyorsabban kezdtem futni, mikor egy fényt láttam feltűnni a távolban. Azonnal a fény irányába kezdtem szaladni. Egyre közelebb és közelebb értem, mígnem egy női alak rajzolódott ki előttem. Az ismeretlen nő a tengerparton sétált és csak úgy világított a sötétségben. Mintha egy angyal lenne vagy nem is tudom micsoda. Közelebb merészkedtem. A lánynak hófehér fenékig érő egyenes haja és bőre volt. Egy ezüstszínű ruhát viselt, melyet több száz évvel ezelőtt hordtak a nők. Néhol fekete minták rajzolódtak ki gyönyörű ruháján. A lány bizonyára megérezte jelentétemet, mert felém fordult. Szemei kéken világítottak.

- Ki vagy te? – dadogtam.

Nem válaszolt, csak mosolygott.

Lépteket hallottam mögülem, de nem fordultam meg, egyszerűen képtelen voltam levenni szememet az ismeretlenről. Annyira ismerős… De nem tudom honnan.

- Ez meg ki? – lépett mellém Edward.

- Inkább mi? – helyesbített Jake.

A keresési akcióból mindenki csatlakozott hozzánk és lélegzet visszafojtva figyeltük a lányt.

- Milyen gyönyörű. – mondja Quil.

- Olyan, mint egy hercegnő. – csatlakozik Alice.

- Nem tévedtél sokat. – szólalt meg először a lány. Hangja még a miénknél is sokkal fenségesebb volt és csilingelőbb.

- Ki vagy? – lépett előre Carlisle.

- Valaki, aki felettetek áll.

Hangos morgás tört ki mindannyiunk tüdejéből.

- Á-á. – intett figyelmeztetően ujjával. – Én nem tenném a helyetekben. Feltéve, ha még akarjátok látni a barátnőtöket.

- Ann-t? – elhallgattunk. – Mit tettél vele? – üvöltöttem.

- Semmit. Jól van. Vagyis csak addig, míg én is jól vagyok. – somolygott.

- Ezt meg, hogy értsük? – kérdezte nyugodt hangon Jasper.

- Többet nem kell tudnotok. Holnap sértetlenül visszakapjátok. – hátat fordított. – Nem vagyok ellenség addig, míg nem kezeltek úgy. – ez volt a végszava, mert hírtelen eltűnt.

- Mi a franc volt ez? – dühöngött Jake. – Hol van Ann?

- Nyugodj meg. Bíznunk kell a lányban, mást nem tehetünk. – nyugtatta Sam.

Tovább folytattuk a keresést, de továbbra sem volt nyoma se Ann-nek se az ismeretlen lánynak.

Mikor már felkelt a nap és a telihold is eltűnt, megéreztük Ann illatát. Azonnal nyomába eredtünk és végre megtaláltuk. Otthon volt, a szobájában aludt.

- Ann. – keltettem fel. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, hogy-hogy van.

- Mmm. Mi az? – kérdezi nagyokat nyújtózva.

- Mi történt veled az éjjel? – kérdezte Jake.

Ann kinyitotta a szemét és rémületében megugrott. Ijedten nézett körül a szobájában, ahol többen voltunk, mint ahányan elférünk.

A félelemtől remegni kezdett.

Szóval a tegnapi énje eltűnt és visszatért a félős Ann.

- Menjetek ki.

Csak Jake és én maradtunk a szobában.

- Jól vagy? – kérdezte Jake.

- Igen, csak nem szeretem, ha idegenek vannak a közelemben. – múlt a remegése.

- És tegnap mi történt veled? – próbáltam nyugodtnak tűnni, de nem ment.

- Tegnap? – emelte fel szemöldökét. – Itthon voltam. Miért?

- Nem, mert tegnap este eljöttél a bulira és eltűntél.

- Micsoda? Dehogy is. Hiszen a buli az ma lesz. – nevetett. – És amúgy sem tervezem, hogy elmegyek.

- Mi? – néztünk egymásra Jake-kel.

- Tudjátok nem igazán szeretek idegenek között lenni. És mit kerestek itt olyan sokan? És kik voltak azok?

- Na jó én ezt nem értem. – járkál fel alá Jake. – Mi az, hogy kiesett neki a tegnapi nap?

- És furcsán is viselkedett. Mintha nem önmaga lett volna. – csatlakoztam a beszélgetéshez a Cullen házban.

- És az a tegnapi lány… - gondolkodott el Jasper. – Aggasztó.

- Vajon mi köze lehet hozzá Ann-nek? – kis szünetet tartott Carlisle. - Az egész éjszaka furcsa volt. Mint mondtátok teljesen máshogy viselkedett Ann, mint ahogy szokott. Aztán jött a telihold, majd annak a fénye eltüntette a tűzet és ekkor tűnt el Ann. Ezután jelent meg a titokzatos lány és mikor a telihold eltűnt visszatért Ann. – sorolta a tényeket.

- Bella, mégis mit tudsz erről a lányról? – kérdezte Rose.

- Ezt meg hogy érted? Kis korunk óta ismerjük egymást.

- Azt tudom. De sose vettél rajta semmi különöset észre?

- Nem. Mégis mire akarsz kilyukadni Rose? – kezdtem dühös lenni.

- Neked nem furcsa, hogy mikor feltűnik a te kis barátnőd akkor minden fenekestül felfordul?

- Hogy micso… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Sam közbeszólt.

- És ez még nem minden. Ma reggel találtunk négy hullát. Akiknek teljesen lecsapolták a vérüket.

- Te jó ég. – szája elé tette a kezét borzalmában Esme. - Gondoljátok az a lány volt az?

- Vámpírok voltak. Éreztük a szagukat.

- Szóval vannak olyanok, akik nem félnek a mi kis úrnőnktől. – somolygott Emmett. - Ha így folytatják előbb utóbb Sarahnak fel fog tűnni, és megkeresi őket.

- Valóban. Mostantól mindenki tartsa nyitva a szemét. Lehet, hogy csak átutazók ezek a vámpírok, de lehet, hogy nem. Bella, te pedig próbálj meg mindent kiszedni Ann-ből, amit csak tudsz. – utasított Carlisle.

- Rendben.

Felálltam és az ajtó felé sétáltam mikor hirtelen megfordultam.

- Te jó ég. – meredtem a padlóra.

- Mi történt? – suhant mellém Edward és megfogta a kezemet.

- Ann… Tegnap nem éreztem az illatát.

- Igen, tudjuk. Mi sem éreztük mikor eltűnt.

- Nem érted. Akkor sem éreztem, mikor mellettem ült. Egyszerűen semmit. – remegtek ajkaim.

- Hogy mi?

- Most, hogy mondod… Én sem. – csilingelt Alice.

- Ez roppant különös. – gondolkodott el Carlisle az újabb fejleményen.

- Nem mehetsz oda egyedül. – aggodalmaskodott Edward.

- Én is megyek. – szólalt meg Jake. – Nem lesz egyedül.

- Rendben. Vigyázzatok.

- Én meg addig utána nézek ezeknek. Hátha találok valamit. – ment az irodájába Carlisle.

A kocsimban ültünk és apáék háza fel tartottunk. Jake és én egész úton nem szóltunk egymáshoz, végig gondolatainkba voltunk merülve.

Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé tartottunk, mikor elém állt.

- Szerinted mi baja lehet?

- Nem tudom Jake. Tényleg nem. De hamarosan kiderítjük, mert muszáj lesz elmondania mindent. Tudom, hogy titkol valamit.

Bementünk a házba és egyenesen Ann szobájához tartottunk, mikor kilépett a fürdőből.

- Ó… Sziasztok. – mosolygott. – Reggel gyorsan leléptetek.

- Igen, bocsi csak meg kellett beszélnünk pár dolgot. – mondtam gyorsan.

- Oké, nem baj. Én… - mutatott a szobája felé. – Felöltözök aztán bejöhettek.

- Ja… Persze, rendben. – dadogta Jake.

Nos, hát igen. Nem mindennap lát félig meztelen nőt az ember.

Néhány perc múlva már a szobában ültünk csendben.

- Ann. Tudom, hogy történt veled valami és el kell mondanod nekünk mindent. – kicsit sem köntörfalaztam.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz. – remegett a szeme.

- Szerintem pontosan tudod. – fonta össze kezeit Jake.

Ann félve egyikünkről a másikunkra pillantott, miközben szemei nedvesedni kezdtek a közeledő könnyektől.

Mélyet sóhajtott. Megadta magát.

- Bella. Emlékszel mikor azt mondtam, hogy amikor a szüleim meghaltak, akkor Stev-hez mentem? – kérdezte lassan.

- Igen. – nyeltem egyet.

- Stev nem volt egyedül és kicsit sem volt józan. – emelte ránk szemeit. Ann ruhája a bulin: