14. AZ IGAZSÁG
ELÉM TÁRULT APÁM utolsó beszélgetése Aro-val.
- Mutasd majd meg az igazságot Sarahnak az édesanyjával történtekről. És rólam is mindent.
- Értettem Nagyuram. – hajolt meg.
- Tudnia kell…
Ezután abban a helyiségben találtam magam, ahol édesanyám meghalt.
Anyám az ágyon feküdt, még életben volt. Apám pedig az ágy szélén ült, arcát tenyerébe temetve.
- Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez történik. – suttogta rekedtes hangon apám. – Annyira sajnálom.
- Nem te tehetsz róla. – mondta fuldokolva.
Ez furcsa. Míg élt az édesanyám sosem láttam ilyen állapotban. Mintha beteg lenne, de az lehetetlen. Mi vámpírok sosem lehetünk betegek.
- De igen. – állt föl üvöltve. Felé fordult. – Ha nem változtattalak volna át, akkor boldogan élhettél volna öreg korodig. És nem lennének fájdalmaid. – tette hozzá.
Fájdalmai? – gondoltam értetlenül.
Anyám szívmelengetően elmosolyodott. Jaj, hogy mennyire hiányzik. Újból úgy éreztem, hogy velem van és sosem hagyott el.
- Veled vagyok boldog. Ha az átváltozásom előtt tudtam volna, hogy ez fog történni, akkor sem döntöttem volna másképp. Mikor ember voltam nem volt jó életem. A családomat elvesztettem a háború miatt és nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Majd megjelentél te. Azonnal beléd szerettem és tudtam, hogy veled boldog leszek. És így is lett. Adtál nekem három gyönyörű gyermeket és a felhőtlen boldogságot. Életem legszebb pillanatait ti adtátok. Semmit sem bántam meg. És az, hogy most haldoklom, azt csak az én óvatlanságomnak köszönhetem. Azt hittem, hogy a vérfarkasok befogadtak, de tévedtem. – szomorodott el. Apámra nézett és megfogta a kezét. – Nem a te hibád, hanem az enyém. – pont befejezte a mondatot, amikor hírtelen felsikoltott. Apám azonnal mellette termett és csitíttatni kezdte.
Anyám szenvedését látva megremegtem, majd két ismerős kezet éreztem meg vállaimon. Edward és Jasper volt az.
El is felejtettem, hogy Edward is látja, amit én, Jasper pedig érzi a fájdalmamat. Közelségük és kedvességük megnyugtatóan hatott rám, majd ismét koncentrálni kezdtem.
- Ez egyre rosszabb lesz. – fogta apám a nyöszörgő édesanyám kezét.
Mikor elmúlt a fájdalom, anyám kinyitotta szemeit.
- Erősödik. – néztek egymás szemébe. – Kérlek, tedd meg.
Apám szemei elkerekedtek.
- Nem, nem akarom. Biztosan van valami ellenszer.
- Nincs. És ezt te is tudod. – szünetet tartott. – nem szeretném, ha így látnának a gyerekek. Egész életükben erre fognak gondolni és nem akarom, hogy ez legyen az utolsó emlékük rólam. Mond azt, hogy harcba keveredtem és életemet vesztettem. És ne felejtsd el hozzátenni, hogy nagyon szeretem őket. – fájdalommal teli szemmel egymásra néztek. – ölj meg. Kérlek.
Apám tétovázott, majd megszólalt.
- Rendben. – nehezére esett kimondani. Éreztem, hogy mennyire szenved.
- Köszönöm. Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Utoljára még megcsókolták egymást, majd véget vetett az életének. Ekkor léptünk be.
Később mikor anyámat elégette, a tűzre meredve beszélni kezdett.
- Nem akarok nélküled élni. És a gyerekeink meglátták, hogy mit tettem. Igaz, kitöröltem a memóriájukból, de Sarah valamiért mindenre emlékszik. Nem értem, hogy rajta miért nem fog az erőm. Nagyon különleges. – szünetet tartott. – Azért amit tenni fogok, megutálsz. De nem bírom tovább. Volt egy látomásom miszerint az egész világot egy pokollá fogom változtatni. Ezt nem akarom. És az egyetlen, aki megakadályozhat ebben a szörnyűségben, az nem más, mint Sarah. Érzem, hogy ő az egyetlen, aki véget vethet az életemnek. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem mondom el neki a valóságot. Meghagyom abban a tévhitben, hogy miattam haltál meg. Így gyűlölni fog és amiatt egyre erősebbé fog válni. Tudom, hogy sok nehézségen fog átmenni, de nincs más megoldás. Ez az egyetlen kiút ebből az életből. Sajnálom, hogy tönkreteszem az életét. De ez az ő javára is válik. Gyönyörű, okos és erős lány, akit mindenki szeretni és tisztelni fog. Ő lesz a királynő. Elfogja hozni a békét és boldogságot, amit nekem nem sikerült. – felnézett a csillagos égboltra. – Bocsássatok meg.
A következő pillanatokban Aro megmutatta, mikor apám parancsba adta a vérfarkasok kiirtását és azt, hogy egész életemben szemmel tartott. Majd az is kiderült, hogy Christiant valójában miért ölette meg.
Tévedtem afelől, hogy szerelmes volt belém. Csak megjátszotta magát. Igazából a vérfarkasokkal szövetkezett és meg akart ölni. Várta a megfelelő pillanatot. Apám erre rájött és megvédve engem, katonáit küldte.
Ezután kedvenc pillanatait láttam. Mikor megismerte anyámat, az esküvőjük napját, majd amikor Jane, Alec és én megszülettünk.
Ezekkel zárult az igazság.
Kinyitottam szemeimet, majd néhány lépést hátráltam.
- Megbocsátok. – néztem szomorúan a tűzre. – Szeretlek apám.
A vérfarkasok felé fordultam és gyűlölettel meredtem azokra, akik lefogják Caius-t és Marcus-t.
- Engedjétek el őket. – parancsoltam.
Tétovázás nélkül teljesítették akaratomat, de nem értették, hogy miért viselkedek ilyen hidegen.
- Sarah, mi a baj? – kérdezte Tom.
Megvetően néztem rá.
- Aro. Mond el, hogy hogyan ölték meg a vérfarkasok az édesanyámat.
- Micsoda? – hallottam a csodálkozást mindenkitől. Az összes vámpír morogni kezdett és támadóállásba helyezkedve bámulták a farkasokat. Bárki, aki ismerte vagy csak hallott az anyámról, az szerette és tisztelte.
- Elizabeth úrnő jóban volt a vérfarkasokkal. Legalábbis azt hitte. A farkasok egy nap feltaláltak egy szert, ami végez a fajtánkkal. Mivel a királyné állatokkal táplálkozott, Angliában néhányba be lett fecskendezve a méreg. Az úrnő mit sem tudva elment vadászni és szembe találta magát ezekkel az állatokkal. Természetesen kiszívta vérüket, majd mikor pár nap múlva hazatért, rosszul lett. Nagyon erős fájdalmai voltak. Később mikor meghalt Dark Nagyúr parancsba adta a vérfarkasok lemészárolását és a megmérgezett állatok kiírtását. Néhány év múlva kiderült, hogy pár embernek is beadták a szert, de rájuk is halálos volt, ezért nem kísérleteztek tovább.
- És persze azért sem, mert megöltük őket. – fejezte be Caius.
- Miattatok halt meg. Apám csak véget vetett a szenvedésének. Mondjatok egy jó okot, hogy miért ne öljelek meg titeket. – sziszegtem.
- Mi erről nem tudtunk semmit. – tartotta fel kezeit Alex.
- Igazat mond. – szólalt meg Marcus. – Akkoriban a vérfarkasokból két klán élt és csak az egyik kísérletezett. Ők itt – mutatott rájuk. – nem hozzájuk tartoznak.
Marcus volt az egyetlen hármójuk közül, aki tisztelettel beszélt még az ellenségről is.
Mély levegőt vettem, hogy megemésszem a hallottakat. Majd, mint a zápor, úgy zuhant rám a bűntudat. Hogy is gondolhattam, hogy ők tehetnek arról, ami több száz évvel ezelőtt történt. Ilyen bűntudatod, még sohasem éreztem. Képes lettem volna megölni őket egy szempillantás alatt, ha Marcus nem mondja el az igazat. Hatalmasat csalódtam magamban. Hiszen ők a legjobb barátaim közé tartoznak, és mégis megtettem volna.
- Én… Annyira sajnálom. – suttogtam bűnbánóan.
- Semmi baj. – lépett előre Kath és megölelt. A többi farkas csak bólintott együttérzően.
Reménykedtem benne, hogy megbocsátanak a kirohanásom miatt.
- Sarah. – hallottam meg Alec hangját a hátam mögül. Felé fordultam. Bella-ékra pillantottam, hogy elengedhetik őket. – Annyira sajnálom. – jelent meg előttem és boldogan megöleltük egymást.
Eközben Jane-re szegeztem tekintetem és összeszorult a szívem. Arcán a gyötrődés és a fájdalom vetélkedett.
Mikor nehézkesen rám nézett, felé nyújtottam egyik karomat és ő azonnal a mellkasomra simulva szorított magához. Így álltunk ott hárman ölelkezve, mint egy boldog család. Már olyan régóta vágytam erre a pillanatra, hogy nem bírtam elengedni őket.
Új képességem segítségével behatoltam emlékeikbe. Csak, hogy megbizonyosodjak a dolgokról. Jól sejtettem. Apám halála után, visszakapták minden emléküket. Ennek örülök is, meg nem is. Amiatt nem örülök, mert így emlékeznek édesanyánk halálára. De amint hármasban leszünk, mindent, amit megtudtam, megosztom velük.
- Szeretlek. – mondták egyszerre.
- Én is szeretlek titeket.
Éreztem magamon a meleg tekinteteket és felnéztem. Az összes vámpír, vérfarkas és alakváltó hatalmas elégedettséggel nézett rám, és amint szétváltunk Jane-el és Alec-el, hihetetlen dolog történt. Mindenki, aki itt volt egyszer csak, térdre ereszkedtek előttem. Egyszerűen mindenki, még a testvéreim is. Meglepődöttségemben meg sem bírtam szólalni. Csak álltam ott némán.
- Királynőm. – szólított meg Carlisle. – Mik a parancsaid? – mosolygott.
Én lettem az uralkodónő. El sem hiszem, hát ez a pillanat is eljött.
- Először is, kérlek, álljatok föl.
Kissé hezitáltam, nem tudtam, hogy mit mondjak ezután. Kis töprengés után ismét megszólaltam.
- Mint azt biztos sokan gondoltátok, új törvényeket vezetek be. Méghozzá ebben a pillanatban. Kihirdetem, hogy nincs több ellenségeskedés. Az emberek, alakváltók, vérfarkasok és a vámpírok mától kezdve békében fognak élni. Továbbá megparancsolom, hogy senki sem ölhet embert. És végül, de nem utolsó sorban mindenki állatokkal fog táplálkozni. A vérfarkasok is.
- Micsoda? – morgott néhány vámpír és vérfarkas is. De persze a legnagyobb hang Caius-é volt.
- Aki nem tartja be, azt ellenségnek tekintem. Ezek a törvények természetesen mostantól érvényesek. Nincs apelláta. Betartjátok vagy végetek. – halkult a morgás. – A Volturi továbbra is működni fog. Fő vezetői Vladimir és Stefan lesz. Persze csak, ha vállaljátok
- Még szép.
- Köszönjük Sarah.
- Megérdemlitek. Ami pedig hármotokat illet, dönthettek. Szeretnétek a Volturi vezetői közé tartozni vagy mást szeretnétek?
- Királyném, én maradni akarok. – hajolt meg Marcus. Bólintottam.
- Én is. - mondta a maradék kettő.
- Rendben. Természetesen a többiek is eldönthetik, hogy mit szeretnének. Ha akartok, utazhattok – néztem a „katonának” nevezett vámpírokra. – és bármikor visszajöhettek. Ami pedig engem illet végre hazatérek a családommal. – Alec-re és Jane-re sandítottam, majd Seth jutott eszembe. Majdnem elfelejtettem. Jane bemutatom Seth-et. – fordítottam felé.
- Szia. – lépett elé Seth.
- Szia. – csillant fel Jane szeme. Nagyon úgy tűnik, hogy neki is tetszik.
Szótlanul nézték egymást. Melléjük álltam és átkaroltam őket a válluknál fogva.
- Menjetek beszélgetni. – bólintottak, majd elmentek.
Ezután Tom-hoz léptem.
- Beszélhetnénk?
- Igen.
Eltávolodtunk a többiektől.
Amint éreztük, hogy látótávolságon kívülre érkeztünk, egy fához szorított és egymásnak estünk. Vadul csókoltuk egymást. Ajkai forrók, puhák és nagyon édesek voltak. Egész testemet átjárta a forróság. Bárcsak örökké így maradnánk. Hosszú percekig így álltunk élvezve a pillanatot, majd eltolt magától.
- Itt lenne az ideje bevallani a kapcsolatunkat. – mondta határozottan.
- Egyet értek. És szeretnék kérdezni valamit.
- És pedig?
- Velem jössz? Mármint, hozzám költözöl? – próbáltam komoly arcot vágni, de nem sikerült, mivel túlságosan is féltem a visszautasítástól.
Kérdésem arcára mosolyt csalt.
- Hát persze. Szívesen.
Meglepődtem. Azt hittem, hogy „nem”-et fog mondani vagy azt, hogy inkább hozzá Angliába költözzünk.
Arcomat látva egyik kezével az arcomat kezdte cirógatni, a másikkal pedig a bal kezemet fogta meg.
„Szeretlek” – gondolta, majd hangosan is kimondta.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek. – szemeink csillogtak a boldogságtól. Megcsókoltuk egymást. – Ideje visszamenni.
Lassan visszasétáltunk a többiekhez.
Már Jane és Seth is ott voltak. És ami azt illeti eléggé közel álltak egymáshoz, karjaik szinte már összeértek.
Milyen aranyosak. Összeillenek. – áradoztam.
A jelenlévők szemei először az arcunkon cikáztak, majd lefelé haladva az összekulcsolt kezünkön állapodott meg tekintetük.
- Nos, szóval mi e…
- Együtt vagyunk. – vágott a szavamba Tom.
A legtöbb arcra először a meglepődöttség ült ki és ezt felváltotta a boldogság. Sajnos nem mindenki örült ennek a hírnek, ugyanis néhányan, nem sokan, de arcukon az undor és a megvetés tükröződött. Ezek közé tartozott Aro, Caius, Tom farkas barátai és még néhány vámpír is.
- Végre. – szökkent elénk Alice és megölelt minket. – Már alig bírtam titokban tartani.
- Elhiszem. – nevettem.
- Köszönjük, hogy falaztál. – hálálkodott Tom.
- Nagyon szívesen.
- Mégis mióta vagytok együtt? – kérdezte Alex.
- Néhány napja.
- Miért nem mondtátok el? – szomorkodott Kath.
- Sajnálom Kath. Azért döntöttünk úgy, hogy nem mondjuk el, mert nem akartuk ezzel elterelni a figyelmeteket. És azt sem tudtuk, hogy mi lesz a harc vége. – válaszoltam.
- Alice-nek mégis elmondtátok! – mondta szemrehányóan.
Nagyon mélyen érintette ez a dolog.
- Nekem sem mondták el. Látomásom volt. És ott láttam őket. Mikor számon kértem rajtuk, megkértek, hogy ne áruljam el senkinek. És így is tettem. – büszkélkedett.
- Hm… Jól van.
- És akkor most mi lesz veletek? – érdeklődött Bella.
- Haza jön velem.
- Komolyan? – hüledeztek a farkasok.
- Talán valami gondotok van ezzel? – morgott Tom.
- Igen. Te tényleg egy olyan helyre akarsz menni, ahol egyfolytában körbevesznek a vámpírok? – kérdezte az egyik.
Elmosolyodott.
- Szeretem Sarah-t. Tudom, hogy ez most furcsán hangzik azok után, amilyen volt kettőnk kapcsolata. De ez van. Vele akarok lenni. És ha ez azt jelenti, hogy vámpírokkal kell élnem, akkor megteszem. – nézett rám teli szerelemmel.
- Ja és Alex. Azt ajánlom, hogy menjetek el Angliából. Az emberek gyanakodnak rátok. Nem akarok balhét, és gondolom ti sem.
- Nem bizony. – gondolkodott. – De hova?
- Ha szeretnétek, ti is jöhettek hozzánk. Mindannyian. Mindenkinek van hely.
- Hol laktok? – kérdezte Liz.
- Olaszország Déli részénél van egy sziget. Az, az egész a családom tulajdona. Természetesen ott nincs ember, de sok állat van.
- Biztos vagy benne, hogy akarod? Szerinted tudunk majd békében élni? – aggodalmaskodott Kath.
- Ha már egyszer kimondtam valamit, akkor azon nem változtatok. És hiszem, hogy egy boldog korszak köszönt ránk.
- Amint hazatérünk, tartunk egy tanácskozást és megvitatjuk.
- Rendben. Akkor azt hiszem, hogy mindent megbeszéltünk. Vagy talán van még valami?
- Leah és én is veletek tartunk. – mondta Jack. – Persze csak, ha lehet.
- Még szép. Örülök, hogy jöttök.
- Én is megyek. – szólalt meg Seth. Nem hittem volna, hogy ő is jön. – Tudom, hogy még korai, de meg szeretném ismerni Jane-t. És az csak úgy lehetséges, ha a közelében vagyok.
- Rendben. Van még valaki? – egyre boldogabb voltam, hogy így maguktól jönnek.
- Hát, akkor mi még majd megbeszéljük, de szerintem megyünk. – mondta Alex.
- Oké. Mindenkinek köszönöm, hogy itt voltatok és harcoltatok. Nem hittem volna, hogy ilyen boldog vég lesz, de Hál’ Istennek tévedtem.
- Nem kell megköszönnöd, hiszen egy család vagyunk. És az természetes, hogy segítünk egymásnak. – mosolygott Carlisle.
- Bizony. – csatlakozott Esme.
- Természetesen az ajánlatom rátok is vonatkozik. – néztem a Cullen családra. – Néha gyertek el.
- Ki nem hagynám. – lelkendezett Emmett. – Mindig is kíváncsi voltam, hogy hol lakik a királyi család.
- Hamarosan megtudod. Mi pedig jobb, ha indulunk, mert már néhányan türelmetlenkednek. – néztem Aro-ra. – És az otthonom is nagyon hiányzik.
- Mi majd csak pár nap múlva megyünk, mert még el kell intéznünk pár dolgot. És anyutól is el akarunk köszönni. – mondta Leah.
- Jó. Majd hívjatok és eljövök értetek. És ti is. – néztem a vérfarkasokra.
- Oké.
- Gondolom még te is hazamész.
- Igen. – válaszolt Tom. – De, ha nem gond egy kis kitérő, akkor jöhettek ti is. Csak a cuccaimat akarom hozni.
- Jól van, persze. Marcus, a magánrepülőkkel jöttetek?
- Természetesen.
- Akkor azzal Angliába repítünk titeket, és utána jöhetsz velünk. A többiek pedig majd tanácskoznak.
- Jó.
- Nos, azt hiszem itt a búcsú ideje. – egyesével megöleltem a Cullen család tagjait. És egy-egy szép szóval elköszöntem tőlük. – Bella, örülök, hogy megismertelek. Jó, hogy rád talált Edward és hogy csatlakoztál a családunkhoz.
- Köszönöm. Remélem, hamarosan viszontlátjuk egymást.
- Biztosan. Ja és puszilom Nessie-t és Jake-et. És persze ne felejts el találkozni Ann-el és ne félj attól, hogy megtudja a titkot. Nagyon régi és jó barátnők vagytok. El fog fogadni. Hidd el.
- Rendben. – megöleltük egymást.
- Ne felejtse el senki. Nincs emberevés, csakis állat. Aki nem tartja be, az megkapja a büntetését. Kérlek, terjessze mindenki. És ha bárkinek, bármire szüksége van, csak hívjatok.
Megfordultunk és a Port Angeles-i repülőtér felé vettük az irányt.
Bella:
Sarah-ék egy hónappal ezelőtt elhagyták Forks-ot és már Leah-ék is. Renesmee, Jake-ék és apáék is végre valahára visszatértek. Boldog voltam, hogy újra együtt a család. Pár nap alatt pedig, minden visszatért a régi kerékvágásba. Alice-el hetente minimum kétszer elmentünk vásárolni, Renesmee-nek minden nap készítettem reggelit és mikor eljött a szundi ideje lefektettük Edward-al. Az egész család mindig együtt ment vadászni. Jake is minden egyes nap velünk volt. Vagyis leginkább Renesmee-vel. Apáék pedig minden hétvégén eljöttek hozzánk. Kissé furcsán viselkednek mióta hazajöttek. Edward azt mondja, hogy nem tud semmit, de tudom, hogy hazudik. Ezért is döntöttem úgy, hogy ideje meglátogatnom őket.
Már a ház előtt voltam és szálltam ki a kocsimból. Lassan, emberi tempóban az ajtóhoz sétáltam és bekopogtam.
- Gyere be. – hallottam apám hangját.
Kinyitottam az ajtót és beléptem. Mikor a nappali felé fordultam, megtorpantam. Nem hittem a szememnek. Apám mellett nem más állt, mint…
- Ann?
- Bella. – mosolygott.
Igaz, a harc véget ért. De arra nem számítottunk, hogy a nyakunkon van egy újabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése